Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
315.43
bux:
149714.76
2026. augusztus 12. szerda Klára

Obamának még van oka az aggodalomra

Barack Obama amerikai elnök történelmi győzelemnek nevezte az egészségügyi reformcsomag elfogadását, amely forradalmi módon átalakítja az amerikai egészségügyet, de az ellenzéki republikánusok éppen ettől félnek. Azt mondják, az "európaivá" teszi az amerikai kormányzatot.

Barack Obama régen mosolygott már olyan szélesen, mint amikor az őt fotózó, ünneplő demokrata képviselők és egy kisfiú társaságában aláírta átfogó egészségügyi reformcsomagját. Az "eposzinak" nevezett csata egy utolsó fejezete még zajlik a Szenátusban, de a törvényt kiegészítő lépések elfogadását a demokraták már formalitásnak tartják, mert gyorsított eljárásban szavaznak róluk, és elég lesz az egyszerű többség is.

Akkor lesz csak gond, ha az ellenzék olyan, lényegi módosításokat tud keresztülvinni, amelyek nyomán a Kongresszusban ismét meg kell szavaztatni az egész csomagot.

Obama most úgy érzi: elérte egyik kitűzött célját - hogy 32 millió, egészségbiztosítással nem rendelkező állampolgárra is kiterjedjen a szolgáltatás. 2014-től lesz kötelező a biztosítás: vagy a munkaadóknak vagy a munkavállalóknak kell fizetniük azt, aki ezt elmulasztja, megbírságolják.

A reformot egységesen ellenző republikánusok a vereség ellenére keresik a kifogásokat. Egyikük például benyújtott egy módosítást, amelynek értelmében a szexuális bűncselekmények elkövetői nem juthatnának potenciálnövelő Viagra tablettához állami pénzből. Az ellenzékiek kedden is ostorozták a reformot, mondván, hogy az költséges, megnöveli az állam hatalmát, és "európai stílusú kormányzást" hoz - éreztetve, mennyire idegen számukra az európai típusú szociális ellátórendszer gondolata.

A republikánusok emellett helyi szinten is folytatják kampányukat: 13 állam republikánus igazságügyi minisztere pert indított a törvény visszavonásáért, mert az "alkotmányellenes".

Az elnök közben nem elégszik meg a hajszál híján megszerzett győzelemmel, és útnak indul, hogy "eladja" reformját a szkeptikus közvéleménynek. Van dolga, mert a Bloomberg felmérése szerint csak az amerikaiak 40 százaléka támogatja a reformot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×