Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Először lesz választási vitaműsor Angliában

A brit választások pontos dátumát még nem jelölték ki, de ezeket május végéig mindenképp le kell bonyolítani. Nagy-Britannia történetében először fordul elő, hogy a kampányhetek során televíziós vitákban érvelnek majd elképzeléseik mellett a miniszterelnök-jelöltek, méghozzá hárman, és három alkalommal.

Jelenleg a brit ellenzék legnagyobb pártja, a konzervatívoké, néhány ponttal vezet népszerűségben a hosszú évek óta kormányzó munkáspárt előtt, és mögöttük jóval elmaradva következik, de jelentős erőt képvisel a liberáldemokrata párt. A hivatalban lévő miniszterelnök, Gordon Brown elfogadta, hogy három, élőben közvetített, mintegy másfélórás tévéadásban vitassa meg az ország problémáit konzervatív párti ellenfelével, David Cameronnal és liberális párti kihívójával, Nick Clegg-gel.

A televíziós viták előkészítéséről hetek óta tárgyalt a BBC, az ITV és a Sky. A csatornák 76 pontos szabályzatot dolgoztak ki a viták lebonyolítására, és ezt a résztvevők elfogadták. Mindhárman közölték, hogy örömmel élnek a lehetőséggel.

Az első vitát az ITV rendezi, a másodikat a Sky, a harmadikat a BBC. Tapasztalt, közismert műsorvezetők irányítják a lebonyolítást. A helyszínek Manchester, Bristol és Birmingham lesznek.

Az adások első felében adott témákról vitáznak a kormányfőjelöltek: az ITV műsorában belpolitikáról, tehát az egészségügyről, a közoktatásról, a bűnözés megfékezéséről és a bevándorlásról. Egy héttel később következik a Sky vitaműsora olyan nemzetközi kérdésekről, mint az afganisztáni háború és az európai uniós tagság. Végül, már közel a választás napjához, a BBC másfél órája kerül sorra, napirendjén 45 percnyi gazdasági vitával, a fennmaradó időben pedig vegyes témákkal. Ebben a háromnegyed órában a meghívott, mintegy kétszáz tagú, szavazószándéka szerint arányosan összeválogatott közönség soraiból hangozhatnak el előre benyújtott kérdések, amelyek nem lehetnek személyeskedő jellegűek. Az arányos válogatás azt jelenti, hogy a közönség 29-29 százaléka lesz a munkáspárt, illetve konzervatív párt támogatója, 21 százalék a liberáldemokrata párté. a többiek a még ingadozó szavazókból kerülnek ki.

A közönség csak a műsor elején és végén tapsolhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×