Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Duraynak szlovákul is bocsánatot kell kérnie

A pozsonyi bíróság nem adott igazat Duray Miklósnak, így a politikusnak szlovákul kell bocsánatot kérnie a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttól, amiért azt egy interjúban fasisztának nevezte.

Az MKP stratégiai alelnökét annak idején azért perelte be Ján Slota pártja, mert a legutóbbi választások után, 2006 júliusában az InfoRádióban azt mondta, hogy "a szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt". A bíróság tavaly június 18-án másodfokon arra kötelezte Durayt, hogy írásban kérjen bocsánatot a Szlovák Nemzeti Párttól a kijelentése miatt.

Az SNS a bocsánatkérésen kívül egymillió koronás kártérítést is követelt, azt azonban nem ítélte meg a bíróság.

Duray írásban, magyarul kért elnézést az SNS-től. Lépését azzal indokolta, hogy ezzel csupán a jogait érvényesíti. A nemzetiek a bocsánatkérést nem fogadták, követelték, hogy a magyar politikus szlovákul kérjen elnézést tőlük.

A pozsonyi III. számú Járási Bíróság elutasította Duray fellebbezését azzal, hogy az egész bírósági eljárás szlovák nyelven zajlott, így a politikus indokolatlanul hivatkozik arra, hogy nem teszik neki lehetővé a magyar nyelv használatát. A mostani döntés ellen a polgári perrendtartás szerint már nem lehet fellebbezni.

Duray korábban kijelentette, hogy kész szlovákul bocsánatot kérni, mivel ha csupán ilyen végrehajtás lehetséges, nem marad más választása. Ebben az esetben azonban emberi jogainak megsértéséért fog pereskedni, és ha kell, akár az európai szervekhez fordul. Meggyőződése ugyanis, hogy alkotmányos joga volt magyarul elküldeni a bocsánatkérést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×