Infostart.hu
eur:
387.63
usd:
330.31
bux:
110567.06
2025. december 22. hétfő Zénó

Megkezdődött Demjanjuk pere

Megkezdődött Münchenben a háborús bűnökkel vádolt John Demjanjuk pere. A tárgyalás nemzetközi média érdeklődésének középpontjában áll. Az Ukrajnában született Demjanjukot az Egyesült Államok májusban adta ki Németországnak. Az ítélethirdetés várhatóan májusban lesz.

Az ukrán születésű Demjanjuk nem először áll háborús bűnök vádjával bíróság előtt. Néhány évvel ezelőtt Izraelben már halálra ítélték, végül azonban bizonyítékok hiányában felmentették.

Ezt követően visszatért az Egyesült Államokba, ahová 1951-ben vándorolt be. Egy későbbi vizsgálat viszont fényt derített arra, hogy azonos azzal a személlyel, aki 1943 tavaszától az SS-nek alárendelt ukrán egység tagjaként őr volt a sobibori koncentrációs táborban és közreműködött csaknem 30 ezer zsidó fogoly meggyilkolásában.

Ezt követően az amerikai hatóságok kiadták Németországnak, ahol a müncheni ügyészség vádat emelt a 89 éves férfi ellen.

John Demjanjuk tagadja az ellene felhozott vádat és azt állítja, hogy a szovjet hadsereg katonájaként 1942-ben német fogságba esett, majd 1944-ig német börtöntáborokban volt, és nincs köze a holokauszthoz.

Információk szerint ügyvédei ugyancsak ártatlanságát hangoztatják, és kétségbe vonják a vele szemben felhozott bizonyítékok hitelességét. Demjanjuk egészségi állapota legfeljebb napi három órás tárgyalást tesz lehetővé, így megfigyelők a per elhúzódásával számolnak és feltételezik, hogy az ítéletet a bíró jövő májusban fogja kihirdetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×