Az angol labdarúgó szurkolók százezrei békés szándékkal, a játék élvezetére készülve mennek ki a mérkőzésekre, de kellemes szórakozásukat hosszú éveken át szervezett huligánbandák zavarták meg. Ezeknek a tagjai a stadion bizonyos szektorába tömörülve, egymást hergelve szidalmazták az ellenfelet, aprópénzzel vagy éppen palackokkal dobálták a játékosokat.

A huligánkodás egyre inkább elfajult. Elkezdődött a pályára való berohangálás és a szektorok közötti dulakodás. Amikor az egyesületek a zöld gyepet körülvevő, magas drótkerítéssel próbálták elejét venni a berohangálásnak, heccből ehhez szorították hozzá a nézőket a rendbontók. Súlyos sérüléseket szenvedett jó néhány békés szurkoló, közöttük gyerekek is.

1985-ben a kirendelt erős rendőri biztosítás követett el hibát a Birmingham City-Leeds United mérkőzésen, ahol a huligánok visszaszorítása közben egy 14 éves fiút a falhoz nyomtak, és meghalt. Margaret Thatcher, az akkori konzervatív miniszterelnök, "futbalhuliganizmus-ügyi vészkabinetet", továbbá egy törvényszéki főbíró által vezetett vizsgálóbizottságot állított fel, és kezdeményezte törvény megszövegezését a pályák körüli és azokon belüli rendbontás megfékezésére.

A törvény, a Football Spectators Act megszületett, és számos eredményt hozott. Lehetővé tette például rendbontást keltő személyek fényképezését, és e rendőri fotók alapján notórius balhézással gyanúsíthatók előzetes ideiglenes őrizetbe vételét. Azt is kimondja a törvény, hogy a stadion rendjéért megnevezett személy legyen a felelős.

Csak részben valósult meg a törvényben foglalt elgondolás, hogy minden, rendszeresen mérkőzésekre járó futball-szurkoló kapjon az egyesületek által kibocsátott személyi igazolványt. A törvény mindazonáltal hasznosnak bizonyult, és más lépésekkel együtt - mint például a szeszes italok, petárdák, botok nézőtérről való kizárása, akár testi motozás útján - minimális arányúra csökkentette a stadionokon belüli rendbontást.