Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.2
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Sarki fény az izlandi Reykjanes-félsziget fölött.
Nyitókép: Getty Images/Arctic-Images

Hinnénk, mennyire veszélyes valójában a lélegzetelállító sarki fény?

Látványos, szép, de nem veszélytelen a Magyarországról is látható sarki fény, vagy legalábbis az azt okozó napkitörés – mondta el az InfoRádióban a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, Barta Veronika.

A sarki fény oka a Nap mágneses terének átrendeződése, emiatt úgynevezett mágneses átkötődések jönnek létre, ami által óriási energia szabadul fel, és ez indul el fény és részecskék formájában a Föld felé.

Mint az InfoRádió Barta Veronikától, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársától megtudta, e jelenséget követően általában kialakul egy úgynevezett koronakilökődés is a mágneses átköltődés következtében, ami azt jelenti, hogy a Nap koronájának az anyaga kilökődik a bolygóközi térbe, és elindul a bolygók irányába, s ha olyan a Nap és a Föld együttállása, a bolygóközi plazmafelhő eltalálhatja a Föld-körüli térséget, ekkor a Föld körül összetett fizikai folyamatok indulhatnak el; ezeknek a következménye lesz végül a sarki fény.

Korábban az ember úgy érzékelte, hogy sarki fény jellemzően a skandináv országok északi részére jellemző, ma pedig már nem.

Ezzel kapcsolatban Barta Veronika tisztázta, általában a kisebb napkitöréseket kisebb, úgynevezett geomágneses viharok követik, ekkor a nagy energiájú részecskék a mágneses erővonalak mentén csak a sarki övezetbe, pontosabban „az aurorális, tehát az északi fény övezetbe csapódnak be”, azonban intenzívebb események alkalmával, tehát amikor erőteljesebb a kitörés és ezáltal azt egy intenzívebb koronakilökődés követi, jóval intenzívebb események jelentkezhetnek a Földhöz közeli térségben. A sarki fényövezet eltolódik az Egyenlítő irányába, sokkal alacsonyabb szélességeken is le tudnak jutni a földi légkörbe a részecskék, és ott „gerjeszteni” a légkör összetevőit, ami ráadásul nem is veszélytelen.

„Abszolút nem, ugyanis gyakorlatilag a modern technológiai eszközeink, tehát

a rádió- és műholdas kommunikáció, a navigáció mind ki van téve a napkitörések és az azt követő geomágneses viharok hatásainak.

Ezzel a területtel az ember is egyre intenzívebben foglalkozik. Manapság, ahogyan vannak időjárás-előrejelzési modellek, egyre fontosabbá válik, hogy megfelelő módon előre tudjuk jelezni a Föld körüli térségben végbemenő folyamatokat, pont azért, hogy védeni tudjuk a fejlett technológiai eszközöket” – húzta alá Barta Veronika.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×