Infostart.hu
eur:
362.09
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) által közreadott, és egy távirányítású kamera által készített felvétel a Csu-Zsung marsjáróról és az űrszondáról levezető rámpáról a Marson 2021. június 11-én. A kínai Mennyei Kérdések-1 (Tienven-1) űrszonda, fedélzetén a Csu-Zsung marsjáróval május 15-én szállt le a vörös bolygóra és három hónapon át fog vizsgálódni.
Nyitókép: MTI/EPA/CNSA

Rengeteg víz lehet a Marson

Sajnos olyan mélyen van, hogy szinte lehetetlen kutat fúrni.

Egy új tanulmány szerint óriási mennyiségű folyékony víz húzódhat meg a Mars felszíne alatt, azonban a 10-20 kilométer mélyen lévő vizet, amely a felszínen akár óceánokat tölthetne meg, a gyakorlatban nagyon nehéz lenne elérni.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzői a NASA InSight marsszondájától kapott adatok alapján úgy becsülték, hogy a Mars felszíne alatt annyi víz található, amennyi akár egy-két kilométer magasságban boríthatná be a vörös bolygót.

A tudósok azonban hozzáfűzték, hogy mivel a víz mintegy 11,5 és 20 kilométer mélységben húzódik meg a felszín alatt a kőzetek repedéseiben, ezt nehéz lenne felhasználni egy későbbi marsi kolónia ellátására, hiszen még a Földön sem egyszerű egy kilométeres mélységű kutat fúrni.

Vashan Wright, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem oceanográfiai és földtudományi központjának tudósa szerint ahhoz, hogy a Mars éghajlati, felszíni és belső alakulását megérthessük, kulcsfontosságú a bolygó vízkörforgásának megismerése. Ennek pedig jó kiindulópontja lehet annak meghatározása, hogy hol van víz, és mennyi van belőle - mondta a kutató.

A Marsra küldött űrszondák és leszállóegységek hosszú ideje vizsgálják, hogy mi történt a bolygón mintegy hárommilliárd évvel ezelőtt található vízzel, továbbá arra is keresik a választ, hogy ez mikor történhetett, és hogy volt-e vagy van-e élet a bolygón.

Az InSight négyéves küldetése alatt több mint 1300 marsrengést észlelt és feltérképezte a vörös bolygó rengésveszélyes régióit.

A marsszonda 2018 novemberében érkezett a Marsra a szeizmikus hullámok tanulmányozására, ami a bolygóképződés tanulmányozásában nyújthat segítséget a tudósoknak.

Az új tanulmány szerint, amelyhez az InSight 2022-ben véget ért küldetésének adatait dolgozták fel, a korábban a Mars felszínén lévő víz nagy része nem az űrbe távozott, hanem leszűrődött a kéregbe.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×