Infostart.hu
eur:
381.59
usd:
330.67
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: NASA

Az élet nyomait találhatták meg kutatók a Marson

A NASA marsjárója, a Perseverance egy különleges szikladarabra bukkant, amelynek a mintái arra engednek következtetni: évmilliárdokkal ezelőtt mikrobiális élet lehetett a bolygón.

Rövid időn belül már a második marsi kőzet kelti fel a tudósok érdeklődését. Nemrég egy véletlennek köszönhetően derült ki, hogy a vörös bolygón kén is van, a Curiosity felfedezése után pedig most a Perseverance talált egy különlegességet a felszínen – írja a Gizmodo cikke alapján a hvg.hu.

A marsjáró egy furcsa, foltos kőzetre bukkant, amelyet a tudományos csapat Cheyava Fallsnak nevezett el. A szakemberek úgy vélik, az 1 méter hosszú és 60 centiméter széles szikladarab egy újabb bizonyítéka lehet annak, hogy a Marson egykoron jelen volt a mikrobiális élet.

A terület, ahol a Perseverance rátalált a sziklára, egy olyan térség az égitesten, ahol a számítások szerint évmilliárdokkal korábban folyékony víz volt jelen. Ekkor még a bolygó is melegebb volt, ezért úgy vélik, ezen a területen lehet a legnagyobb eséllyel olyan nyomokra bukkanni, amelyek bizonyítják az élet egykori jelenlétét.

A Cheyava Falls kalcium-szulfátot és hematitot is tartalmaz, ez utóbbi az, amely hozzájárul ahhoz, hogy a Marsnak vörös színe legyen. Ugyanakkor a kőzetről készült felvételen egyértelműen ki lehet venni a törtfehér, fekete szegélyű, nagyjából egy milliméter átmérőjű köröket, ami a NASA szerint úgy néz ki, mint a leopárd foltjai. A kémiai elemzés azt mutatta, hogy a fekete gyűrűk vasat és foszfátot tartalmaznak.

David Flannery asztrobiológus szerint nagy meglepetést jelent a foltok felfedezése, mivel a Földön a kőzetek ilyen jellegű jellemzői gyakran a felszín alatti mikrobák megkövesedett nyomai. Ugyanakkor a kőzet keletkezésére is két magyarázat lehetséges, illetve a körök kialakulásáról is csak elméletek vannak.

A tervek szerint a NASA 2030-ban hozná vissza a Marson összegyűjtött mintákat a Földre, amelyek között ott lehet a most megtalált kőzet egy kis darabkája is. Ha ez sikerül, pontosabb képet kaphatunk arról, hogy volt-e élet a bolygón.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×