Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Andrew Shiva / Wikipedia

Rejtélyes jelenség az Antarktiszon

Időről időre kinyílik, megmarad, majd eltűnik. Végre kiderült, miért.

Egy Svájc területével nagyjából megegyező méretű lyuk 1974 óta időnként kinyílik az Antarktisz jegén. A Maud Rise polinyára a Weddell-tengenél bukkantak 50 éve, és azóta többször is megnyílt, bár nem mindig ugyanakkorára, de mindig ugyanott. Ez komoly fejtörést okozott a kutatóknak – írja az Index a Live Science cikkére hivatkozva. (A polinya a polinya tengeri jéggel körülvett nyílt vízterület földrajzi elnevezése.)

2016 és 2017 telén körülbelül 80 ezer négyzetkilométer szélesre nyílt meg több hétre, és ekkor végre sikerült felfedni, hogy mi magyarázza a jelenséget. Télen az antarktiszi jég területe hatszorosára nő, de a tengeri jégben lyukak keletkeznek a szárazföldről érkező erős szél hatására, ami a lyukakban lefagyasztja a vizet. De a nyílt óceánon, távol a part menti szelektől nem valószínű, hogy rések lesznek a tenger jegén, ahol például a Maude Rise is kialakul.

Kiderült, hogy 2016–ban és 2017–ben a Weddell–tenger körkörös óceáni áramlata erősebb volt, mint más években, így a víz alatti mozgások könnyebben hozták a sót és a hőt a felszín közelébe. Az időről időre megnyíló lyuk egy víz alatti hegy közelében található, az ominózus két évben az erősebb áramlat miatt só került a hegyre, a felszínen süvített a szél, ami felhúzta a sósabb vizet. Ez a só csökkentette a felszíni víz fagyáspontját, így kialakulhatott a lyuk és fenn is maradhatott egy ideig.

Az éghajlatváltozás már most is erősebbé teszi a déli kontinensről érkező szeleket, a jövőben több lyukra számíthatunk. Ezek a polinyák megváltoztathatják a víz mozgását, az áramaltok hőszállítását a kontinensek felé. A globális óceán vizeinek 40 százaléka az antarktiszi partvidékről származik, létfontosságúak a bolygó éghajlat szabályozásában.

A címlapkép illusztráció

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×