Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Magyar Tudományos Akadémia

Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!

A jövő év, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200-dik évfordulója egyben a magyar tudomány és a magyar nemzet ünnepeként kerüljön be a történelemkönyvekbe - mondta az MTA közgyűlésének megnyitóján Freund Tamás elnök, kezdeményezve, hogy 2025 legyen a magyar tudomány éve.

„Az Akadémia a nemzet szemében máig megtestesíti a tudás tiszteletét, a magyar nyelv és a nemzet egységét, illetve fejlődését, amit politikai és világnézeti hovatartozás nélkül minden magyar ember által elismert politikus, tudós és művész nagyjaink hitelesítenek. Köztestületünk ma élő tagjaival szemben elvárás, hogy az Akadémiánk iránt megnyilvánuló, és a közvélemény-kutatásokból rendre kitűnő társadalmi bizalom a magyar tudományos közösség minden tagját és intézményét áthassa, felelősségvállalásra és büszkeségre ösztönözze” – fogalmazott Freund Tamás.

Az MTA elnöke nemzeti sorskérdésnek nevezte a hazai szellemi-tudományos erőforrások és a tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulását: "A döntéshozót jelentősen segítheti, erősítheti, ha számíthat az Akadémia politikai kompetenciát és mozgásteret nem befolyásoló, objektív és hiteles szakértői hozzájárulására.

Hatékony és építő hozzáállással kell segítenünk a döntéshozókat a tudományosan megalapozott tények és alternatívák ismeretében cselekedni."

A köszöntő után Magyar nyelvtechnológiai eredmények a mesterséges intelligencia korában címmel Prószéky Gábor, az MTA doktora tart előadást a magyar ChatGPT-ről, a PULI-ról – adta hírül az MTI.

A délelőtti programot díjátadó zárja, amelyen a hagyományoknak megfelelően átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket. Ezt követően átadják a 2023. évi jótékonysági gyűjtés céljára felajánlott adományt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola számára.

Hétfő délután zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás. Ennek során hallgatja meg a közgyűlés egyebek mellett az elnöki és a főtitkári beszámolót, és napirendre kerül a magyar tudományos nyelv használatáról szóló elnökségi javaslat is.

Este a hagyományok szerint koncerttel zárul a program. Műsoron szerepel César Franck A dúr hegedű-zongora szonátája és Maurice Ravel Tzigane című műve is.

Kedden zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás, majd tudományos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők.

Szó esik egyebek mellett arró, hogy mit lehet tenni a népességfogyás ütemének csökkentése érdekében, előadás hangzik el a Széchenyi Lánchíd és az MTA Székház rekonstrukciójáról, valamint az Európai Unió 2004-es bővítésének tapasztalatairól is.

Ugyancsak kedden tartják a Külső Tagok Fórumát, amelyen átadják a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-díjakat. Szerdán a Fiatal Kutatók Fórumával folytatódik a közgyűlés. A tanácskozás témája az öregedő társadalom vizsgálata lesz.

Az MTA 197. közgyűlésének eseményeiről folyamatosan beszámolnak az mta.hu-n, illetve az MTA Youtube-csatornáján:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×