Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Jupiter Europa holdja
Nyitókép: NASA/Juno Mission

Japán űrhajós lesz az első nem amerikai asztronauta a Holdon

Legkorábban 2028-ban indul a küldetés.

Japán űrhajós lesz az első nem amerikai asztronauta, aki landolhat a Holdon az Egyesült Államok tervezett Hold-missziójában - jelentette be Joe Biden amerikai elnök, miután szerdán a Fehér Házban fogadta Kisida Fumio japán miniszterelnököt.Washingtoni sajtótájékoztatóján a két vezető azt hangsúlyozta, hogy országaik között az együttműködés annyira szilárd és széles körű, hogy az űrig is elér. Közös közleményükben úgy fogalmaztak, hogy az Egyesült Államok és Japán vezető szerepet játszik a Naprendszer feltárásában és a Holdra való visszatérésben.

A NASA és Japán tudományos és technológiai minisztériuma megállapodást írt alá arról, hogy az Egyesült Államok lehetőséget ad majd két japán űrhajósnak arra, hogy a Holdon landoljon a jövőbeli Artemis-missziók során. Ennek időpontjáról a NASA dönt majd, de a hírek szerint az első japán űrhajóst már hamarosan kiválasztják a feltehetően 2028-ban vagy később megvalósuló küldetésre.

A lehetőségért cserébe Japán vállalja, hogy az amerikai vezetésű missziókhoz holdjárót biztosít, amelynek fejlesztésén a Toyota autógyártóval közösen dolgoznak. A második japán űrhajóst majd a jármű Holdra érkezésével összhangban fogják kiválasztani. A Lunar Cruiser elnevezésű holdjárót a tervek szerint 2031-ben indítják útnak, és 10 évig működhet a Holdon.

A két ország közötti űrkutatási együttműködés új fejezetéhez értünk - fogalmazott Bill Nelson, a NASA munkatársa washingtoni sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok most már nem egyedül fog a Holdon járni, hanem ezt Japánnal együtt fogja megtenni.

Az Artemis Hold-programmal az Egyesült Államok 2026-ban tervez ismét amerikai űrhajósokat eljuttatni a Holdra több mint 50 évvel az Apollo-missziók után.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×