Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Úgy tűnik, nem is a Nílus a világ leghosszabb folyója

A kutatók szerint az Amazonas nemcsak bővizűbb, de hosszabb is a Nílusnál.

Bár a világ leghosszabb folyója címet hivatalosan az afrikai Nílusnak ítélték oda olyan tekintélyes források, mint az Encyclopedia Britannica és a Guinness World Records, egy felfedezőkből és kutatókból álló nemzetközi csapat most arra készül, hogy bebizonyítsa, az Amazonast illetné a cím – írja a CNN, amit a Hvg.hu szemlézett.

„A Nílus olyan, mint egy féreg, az Amazonas pedig mint egy anakonda"

– mondta az expedíció brazil vezetője, Yuri Sanada, hozzátéve, hogy az Amazonas négyszer annyi vizet szállít, mint bármely más folyó.

A 2024 áprilisában induló, 5 hónaposra tervezett, 7000 kilométeres expedíció célja, hogy az Amazonast teljes hosszában bejárja, és a modern műholdas technológia segítségével tudományosan bizonyítsa, hogy nem csupán a világ legnagyobb térfogatú, hanem a leghosszabb folyója is.

A vita nagyrészt abból a kérdésből fakad, hogy hol kezdődik az Amazonas. Míg egyesek – köztük az Encyclopedia Britannica – úgy mérik, hogy a folyó a dél-perui Apurimac folyó forrásvidékénél kezdődik, a folyami expedíciót megálmodó amerikai tudós, James „Rocky” Contos azt állítja, hogy egy távolabbi forrást fedezett fel, ami az észak-perui Mantaro folyó.

„Az új forrás felfedezése 77 kilométerrel növeli az Amazonas hosszát a korábban figyelembe vett forráshoz képest”

– vélekedett Contos.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×