Az intézet tudományos segédmunkatársa, Topál Dániel által vezetett kutatásról szóló tanulmány a világ vezető szakfolyóiratában, a Nature Climate Change-ben jelent meg, eredményei áttörést hozhatnak az első jégmentes nyár körüli bizonytalanságok értelmezésében. Topál Dániel az ELKH közleményében hangsúlyozza,

ez nem jelenti az ember éghajlat-módosító szerepének megkérdőjelezését, mint fogalmazott, „továbbra is bizonytalan, hogy mekkora mértékben okozhatja a szén-dioxid-kényszer a sarki szélváltozásokat”.

A kutatók a tanulmányban megállapították, hogy eddig nem jól modellezték a trópusi óceán-légkör kölcsönhatások által keltett bolygóléptékű légköri hullámmozgásokat, és ezt a hatást korrigálva tűnik úgy, hogy az első jégmentes nyár előfordulásának valószínűsége legalább egy évtizeddel kitolódhat, ami az eddigieknél sokkal optimistább jövőképet fest.

A tanulmányban leszögezik, hogy az ipari, mezőgazdasági és egyéb emberi tevékenységek során a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának növekedése egyértelműen a bolygó felmelegedését vonja maga után, ennek talán legkézzelfoghatóbb jele az északi-sarkvidéki tengerjég és a grönlandi jégtakaró gyors olvadása, melyet a klímaváltozással együtt járó északi-sarki hőmérséklet-emelkedés okoz.

Topál Dániel kiemeli, hogy a sarki területek a földi átlagnál jóval nagyobb mértékű felmelegedést mutatnak egységnyi szén-dioxid-kibocsátásra, ez az úgynevezett klímaérzékenység, amelynek pontos számszerűsítése napjaink egyik legnagyobb kihívása és megoldatlan problémája.

A CSFK FGI kutatója hangsúlyozza, hogy az éghajlati modellek „pontosságának” kiértékelésére bevett gyakorlat a modellek által szimulált sarki jégolvadás és a műholdas mérések alapján látott jégolvadás közvetlen összehasonlítása, ebből a megközelítésből azonban hiányzik egy, az eddigi kutatások során figyelmen kívül hagyott lépés: az éghajlati rendszer számítógépes modelljei ugyanis a valós megfigyelésekhez képest jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak a bolygóléptékű légköri áramlások okozta jégolvadásnak. Az Északi-sark klímaérzékenységének vizsgálatakor figyelembe kell venni a nagyléptékű légköri cirkulációs változások szerepét – teszi hozzá a kutató.

Topál Dániel és munkatársai pontosan számszerűsítették a légköri cirkuláció által okozott jégolvadást egy komplex, a grönlandi jégmező és a tengerjég fizikáját explicit formában tartalmazó csatolt jég-óceán-légkör-föld éghajlati modellben (Community Earth System Model v.2), így pontosan el tudták különíteni a szél okozta jégolvadást a szén-dioxid által közvetlenül okozott olvadástól.

Az ELKH közleménye kiemeli, a tanulmány megállapítása szerint a sarki szélmező mintegy 50 százalékban felelős az utóbbi négy évtizedben látott olvadásért, míg a kutatók becslései szerint ugyanez a szám az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) legújabb jelentésében is szereplő éghajlati modellekben viszont átlagosan csak alig több, mint két százalék.

Topál Dániel a közleményben kiemeli, „megdöbbentő volt látni, hogy a hiba szisztematikusan az összes modellt érinti. Ekkor vált világossá a probléma valós súlya. Fontosnak véltem egy minél egyszerűbb eljárást kidolgozni ennek a hibának a korrigálására, melyet aztán a klímaközösség elé tárva alternatív útvonalat mutathatunk”. Az eredmények szerint a hibát korrigálva a modellek által előrejelzett, az üvegházgázkényszer okozta jégolvadás lelassul. A szerzők következtetései alapjaiban határozhatják meg a következő generációs éghajlati modellek kiértékelésekor alkalmazott módszereket a klímaérzékenység tekintetében – áll a közleményben.