Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Kártérítés ütheti iPhone-osok milliói markát

Az Apple Amerikában már kifizetett egy jókora kártérítést az úgynevezett throttling-ügy miatt, most pedig brit károsultak akarják ugyanezt elérni.

Jogi csatába kezdett egy brit iPhone-használó az Apple ellen, a per pedig komoly kártérítéssel zárulhat – idézi a Hvg.hu a BBC hírét. Az eset ahhoz a jól ismert ügyhöz kapcsolódik, ami miatt az Apple az Egyesült Államokban több mint 113 millió dollárt fizetett ki még 2020-ban, a vezérigazgató Tim Cook pedig nyilvánosan bocsánatot kért.

Az ügy lényege, hogy az Apple korábban kiadott egy szoftverfrissítést, amit állítása szerint azért kellett megtenni, hogy a régi készülékek akkumulátora később is használható legyen, a mobil élettartama pedig tovább tartson. A frissítés telepítése viszont lelassította a készülékeket, ami miatt többen arra kényszerültek, hogy új mobilt vásároljanak.

Így járt a BBC szerint egy Justin Gutmann nevű férfi is, aki most 768 millió font kártérítést követel 25 millió brit iPhone-használó számára. Bár az Apple szerint ők jóhiszeműen jártak el, Gutmann úgy véli: a cég valójában becsapta az ügyfeleket. „Ahelyett, hogy tisztességesen és jogszerűen cselekedett volna a vásárlóival szemben, és ingyenes cserét, javítást vagy kártérítést ajánlott volna fel, az Apple félrevezette az embereket” – nyilatkozta a férfi.

A kereset alapján azok a britek lennének jogosultak a kártérítésre, akik az iPhone 6, 6 Plus, 6S, 6S Plus, SE, 7, 7 Plus, 8, 8 Plus és iPhone X modelleket használták. És mivel kollektív jogorvoslatról van szó, a BBC szerint az ügyfeleknek nem kell aktívan részt venniük az ügyben, hogy kártérítést követeljenek.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×