Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric
Berlin, 2018. augusztus 7.Venyercsán Bence (b) a nők és a férfiak 50 km-es gyaloglásának versenyében a berlini atlétikai Európa-bajnokságon 2018. augusztus 7-én. (MTI/AP/Martin Meissner)
Nyitókép: MTI/AP/Martin Meissner

A lassabb gyaloglósebessség a demencia jele lehet

A gyaloglósebességnek az idősödéssel járó lassulását már régóta úgy tartják számon, mint a gyengülés jelét, amely esésekhez és sérülésekhez vezethet. Most azonban az is kiderült, hogy a kognitív hanyatlás indikátora is lehet.

A memória működéséért felelős jobb hippokampusz méretének csökkenése okozhatja a jelenséget kutatások szerint, de nem az összes, kognitív hanyatlásra utaló jel jelenti egyben azt is, hogy demencia várható az érintetteknél. A 65 év fölötti, kognitív hanyatlás tüneteit mutató emberek mindössze 10-20 százaléka lesz a következő évben demens.

17 ezer 65 év fölötti ember bevonásával készített kutatás igazolta most, hogy azok, akiknek gyaloglási sebessége 5 százalékkal csökkent évről évre, miközben a kognitív képességek hanyatlását is mutatták, esélyesebbek voltak arra, hogy demenssé váljanak. Az eredmények rámutatnak arra, hogy fontos a járás sebességét vizsgálni a demencia kockázatának felmérésében, írja a CNN.

A kutatást 65 év fölötti amerikaiak és 70 év fölötti ausztrálok körében végezték, hét éven át követték őket. Minden második évben megvizsgálták kognitív hanyatlásukat, memóriájukat, feldolgozási sebességüket és beszédkészségüket. Kétévente kétszer arra is megkérték őket, gyalogoljanak három métert.

A vizsgálat végén a kutatók megállapították, hogy a demencia kockázata a "kettős hanyatlásban szenvedőknél" a legnagyobb, vagyis azoknál az embereknél, akik nemcsak lassabban jártak, hanem a kognitív hanyatlás bizonyos jeleit is mutatták.

Az agy kognitív hanyatlásának megelőzéséért lehet tenni: kutatások szerint az

aerob gyakorlatok növelik a hippokampusz méretét.

A hippokampusz felel a tanulásért, az emlékek konszolidálásáért és a térbeli navigációért, valamint a helyszínekre és irányokra való emlékezésért.

Az aerob edzés 2 százalékkal növelte a jobb elülső hippokampusz térfogatát, így egy 2011-es randomizált klinikai vizsgálat szerint egy-két évvel visszafordíthatja a szerv életkorral összefüggő változását. Ehhez képest azoknál az embereknél, akik csak nyújtó gyakorlatokat végeztek, ugyanezen időszak alatt körülbelül 1,43 százalékos volt a csökkenés.

Az aerob edzés során a pulzusszám és a légzés ritmusa is megemelkedik. Ilyen mozgásforma a gyors séta, az úszás, a futás, a kerékpározás, a tánc és a kickbox, valamint a kardiógépek használata.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×