Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: National Park Services, USA

Már korábban élt ember Észak-Amerikában, mint eddig hihettük

A kontinens legrégebbi emberi lábnyomatait fedezték fel az új-mexikói White Sands National Parkban kutatók, akik a gipsztartalmú talajban végeztek ásatást.

A lábnyomokra különböző mélységekben találtak rá a kutatók fűmaradványok között. Az Amerikai Földtani Intézet szakemberei radiokarbonos kormeghatározással elemezték a fűmagot, és arra a következtetésre jutottak, hogy a lábnyomok akár 22 800 évesek is lehetnek – írja a Sky News.

Sok tudós véli, hogy az ősi vándorlás szárazföldi összeköttetésen keresztül történhetett, amely Ázsiát és Alaszkát kötötte össze, csak ez azóta már víz alá került. Mások azonban olyan bizonyítékok alapján, mint kőeszközök, fosszilis csontmaradványok és genetikai elemzések, azt gondolják, hogy az emberek 13–26 ezer évvel ezelőtt érkezhettek Amerikába. A most talált, gyermekektől és tinédzserektől származó lábnyomok ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy

már ennél hamarabb is volt ember a kontinensen.

A Science-ben publikált kutatási eredmények szerint a lábnyomok erősebb bizonyítékot jelentenek, mint tárgyak, csontok vagy egyéb fosszíliák. Ezek a helyszín és az időszak erős bizonyítékai is egyben.

David Bustos, a nemzeti park projektvezetője már 2009-ben felfedezte a lábnyomokat.

"Tudtuk, hogy régiek, de nem voltunk képesek a korukat meghatározni egészen addig, amíg nem fedeztük fel rajtuk a magvakat" – mondja. A meglehetősen sérülékeny lábnyomatokról gyorsan minél több mintát kellett begyűjteni, ezért rengeteg fotót és 3D-modellt készítettek.

A White Sands Nemzeti Park kincsesbánya a régészek számára, itt található

a legnagyobb jégkorszaki megkövesedett lábnyomgyűjtemény

a világon. Ezenkívül a kolumbiai mamut, a smilodon, az óriásfarkas és más jégkorszaki állatok nyomait is felfedezték.

"Ezek a hihetetlen felfedezések azt mutatják, hogy a White Sands Nemzeti Park nemcsak világszínvonalú üdülőhely, hanem egy csodálatos tudományos laboratórium is, amely úttörő, alapvető kutatásokat eredményezett" – mondja Marie Sauter parkfelügyelő.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

A napokban lépett hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül a továbbiakban nem adható ki új tartózkodási engedély a harmadik országokból származó vendégmunkásoknak. Ez a döntés nem érte teljesen váratlanul a piacot: az elmúlt időszak kormányzati nyilatkozatai már előrevetítették hasonló intézkedések lehetőségét. Ennek ellenére a fejlemény azonnal jelentős visszhangot váltott ki a hazai gazdasági szereplők körében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×