Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A Honoris causa Jedlik Ányos-díjjal kitüntetett Gyulai József Széchenyi-díjas akadémikus az elismerések átadása alkalmából rendezett ünnepségen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferenciatermében 2013. március 13-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Meghalt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja

Életének 88. évében meghalt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja, a BME professor emeritusa, Hódmezővásárhely díszpolgára.

Az ionsugaras analitika és anyagmódosítás nemzetközileg kiemelkedő tudósa pénteken hunyt el hosszú, súlyos betegség után - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia vasárnap az MTI-t.

Gyulai József úttörő kutatási eredményei ma már az anyagmérnökségben, a gyártástechnológia alapműveleteiben hasznosulnak az integrált mikro- és nanoelektronika területén.

A tudós 1992-től 2004-ig volt az MTA KFKI Anyagtudományi Intézet, majd az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet igazgatója, 1993-tól 1995-ig a Bay Zoltán Anyagtechnológiai Intézet alapító igazgatója, 1989-98 között a BME Kísérleti Fizikai Tanszék vezetője.

1999-ben az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 2005-ben és 2008-ban elnöke lett.

A Magyar Mérnökakadémia tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, évekig a Gábor Dénes-díj kuratóriumi elnöke, több szakmai társaság és egyesület vezetőségi tagja, számos nemzetközi szakmai elismerés és hazai állami kitüntetés birtokosa volt.

Halála pótolhatatlan vesztesége a hazai tudóstársadalomnak és felsőoktatásnak - olvasható az mta.hu-n.

Gyulai József temetéséről később intézkednek.

Budapest, 2013. március 13.
A Honoris causa Jedlik Ányos-díjjal kitüntetett Gyulai József Széchenyi-díjas akadémikus az elismerések átadása alkalmából rendezett ünnepségen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferenciatermében 2013. március 13-án.
MTI Fotó: Kovács Attila
A Honoris causa Jedlik Ányos-díjjal kitüntetett Gyulai József Széchenyi-díjas akadémikus az elismerések átadása alkalmából rendezett ünnepségen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferenciatermében 2013. március 13-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×