Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
320.12
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pexels

Mégsem maradtunk le annyira labdajátékokban a világtól

Eddig 2500 éves, Görögországban talált labdák voltak a legrégebbi ismert leletek Eurázsiában, de most Kínában egy lovas sírjában háromezer év körüli labdát fedeztek fel. Azért Afrika és Amerika még így is előttünk járt.

Nagyjából háromezer évesek az Eurázsiában feltárt eddigi legrégebbi labdák – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amelynek eredményei egyebek között azt sugallják, hogy a közép-ázsiai lovas harcosok hajdanán labdajátékokkal tartották fitten magukat.

Az MTI beszámolója szerint

a ma ismert legrégebbi labdákat nagyjából 4500 évvel ezelőtt készítették Egyiptomban, vászonból

– olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.

A kőből épített hatalmas pályák és a labdajátékosokat megörökítő ábrázolások tanúsága szerint a közép-amerikaik legkevesebb 3700 éve űznek labdajátékokat: a legkorábbi labdáik gumiból készültek.

Európa és Ázsia esetében azonban egészen mostanáig úgy vélték a kutatók, hogy a labdajátékok csak sokkal később jelentek meg: Görögországban nagyjából 2500 évvel ezelőtt, míg Kínában nagyjából 300 évvel később.

A Zürichi Egyetem kutatói német és kínai kollégáikkal együttműködve vizsgáltak meg három bőrlabdát, amelyeket az északnyugat-kínai Turpan szomszédságában lévő, régi Janghaj-temető sírjaiban tártak fel.

A 7,4-9,2 centiméter átmérőjű labdák 2900-3200 évesek lehetnek.

„Ez azt jelenti, hogy ezek a labdák nagyjából ötszáz évvel régebbiek, mint az Eurázsia területéről eddig ismert legrégebbi labdák és labdajáték-ábrázolások” – mondta Patrick Wertmann, az egyetem munkatársa. Hozzátette: sajnálatos módon azonban a rendelkezésre álló régészeti információk alapján nem lehet megmondani, pontosan hogyan játszottak ezekkel a labdákkal.

A legkorábbi görög ábrázolásokon a labdajátékosok futnak, míg a kínai ábrázolásokon a lovasok ütőket használnak.

A régészek Janghajban is találtak hasonló ívelt ütőket, ám azok még csak nem is a labdákkal azonos időszakból származnak. „A janghaji bőrlabdáknak nincs közük a gyeplabda vagy a lovaspóló korai változataihoz annak ellenére, hogy kettőt közülük lovasok sírjában találtak” – jegyezte meg Wertmann.

Az egyik lovas sírjában egy laminált íj és egy nadrág maradványait is feltárták.

Mindkét lelet a lovaglás és a lovas hadviselés új korszakát, valamint alapvető társadalmi változásokat jelez, amelyeket egyre fokozódó környezeti változások, valamint jelentős népességmozgások kísértek Közép-Ázsia keleti részén.

A tanulmány szerint

a labdák és a labdajátékok már a kezdetektől fogva fontos részei voltak a testmozgásnak és a katonai tréningnek.

A sportnak továbbá, akárcsak ma is, központi szerepe volt a társadalomban és széles körben űzött szabadidős tevékenység volt.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×