Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kárpátaljára szánt segélyszállítmányt rakodnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a WSZL árufuvarozó cég munkatársai a szeretetszolgálat budapesti logisztikai központjában 2023. február 27-én. A szállítmány többek között nyolc tonna tartós élelmiszert, áramfejlesztő aggregátorokat és higiéniás termékeket tartalmaz.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Minden rendben a nemzeti konzultációval - a nap hírei

Először küldött vissza törvényeket a köztársasági elnök a márciusi hivatalba lépése óta. Január 31-én távozik posztjáról a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.

Két törvényt is visszaküldött az Országgyűlésnek a köztársasági elnök – írja a hvg.hu. Ezzel Sulyok Tamás először élt vétójogával a márciusi hivatalba lépése óta. Az egyik jogszabály az EU tagállamai és Kirgizisztán közötti partnerségi megállapodásról szóló törvény, a másik pedig a polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény módosítását kihirdető törvény volt. Indoklásai szerint ezekben súlyos jogtechnikai hibát talált.

A Nemzeti Konzultációt kitöltők 95 százaléka támogatja a dolgozó fiatalokat segítő munkáshitelt. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert osztotta meg az első részeredményt. Ősszel döntött a kormány arról, hogy január 1-től bevezetik a munkáshitelt. A programban akár négymillió forintos, szabadon felhasználható hitelt vehetnek fel a 17 és 25 év közötti fiatal munkavállalók, amelyet tízéves futamidővel törleszthetnek.

Január 31-én távozik posztjáról a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója. Balczó Barnabás 2022 novembere óta töltötte be a tisztséget. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt írja: a Posta középtávú átalakításának első szakasza sikeresen lezárult, ezzel egy új vezetésre van szükség. A közlemény szerint Balczó Barnabás az ügyféligényekkel összhangban átalakította és modernizálta a postai hálózatot, így mára a postahelyek mintegy harmadát postapartnerek működtetik.

A Szemlélek információi szerint Szabadhegÿ Pétert jelöli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetősége a szervezet új elnökének a februári tisztújításon. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt vezetője, Kozma Imre atya októberben hunyt el. Szabadhegÿ Péter New Yorkban született, 30 éves korában költözött Budapestre. Tagja a Szuverén Máltai Lovagrendnek, Csák János volt kulturális és innovációs miniszterrel együtt volt a Heti Válasz tulajdonosa, de volt londoni nagykövet is.

Több mint tízezer esethez hívták a mentőket karácsonykor. A hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Az esetek között a sok szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset mellett különféle rosszullétek voltak a leggyakoribbak. Emellett karácsony három napja alatt összesen 632 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Összesen 84 lakóépületben keletkezett tűz, 12 vált a tűz miatt lakhatatlanná. Püspökladányban egy idős nő vesztette életét tűzben, Budapesten, a 17. kerületben pedig egy három hónapos baba halt meg szén-monoxid-mérgezésben.

A szilveszteri tűzijátékozás veszélyeire figyelmeztet a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Tavaly ebben az időszakban 34 tűz keletkezett pirotechnikai eszközök miatt. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra is, hogy senki ne vásároljon tűzijátékot aluljáróban, piacon, vagy csomagtartóból, mert az így beszerzett termékek nem biztos, hogy tűzvédelmi szempontból megfelelőek. A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt legális árusítóhelyeken.

Felfüggesztette járatait több orosz városba az azerbajdzsáni légitársaság. A lépés addig érvényes, amíg be nem fejeződik a cég repülőgépének december 25-i kazahsztáni lezuhanásával kapcsolatos vizsgálat. A Bakuból a csecsenföldi Groznijba tartó utasszállító repülőgép szerdán zuhant le a kazahsztáni Aktau város közelében. A balesetet 29 ember élte túl, részben súlyos sérülésekkel, a halálos áldozatok száma 38. Az azerbajdzsáni kormányzat szerint orosz rakéta okozta a tragédiát. Az orosz légihatóság közlése szerint a járat az ukrán drónok veszélye miatt nem tudott landolni a grozniji repülőtéren.

Megérkezett Ukrajnába az első cseppfolyósított földgázszállítmány az Egyesült Államokból. A már csaknem három éve tartó ukrajnai háború ellenére Oroszország mindeddig fenntartotta a gázszállítást Ukrajna területén keresztül, de Kijev nem hosszabbította meg az év utolsó napján lejáró tranzitszerződést. Kijev szerint a közvetlen amerikai LNG-szállítmányok csökkenthetik az európai gázpiacra nehezedő nyomást is.

Oroszországban szövetségi szintű veszélyhelyzetet hirdettek a fekete-tengeri olajszennyezés miatt. A rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője szerint az intézkedés lehetővé teszi a szövetségi szervezetek, illetve állami vállalatok további erőinek és forrásainak mozgósítását, valamint a kárvallottak támogatását a kormányzati tartalék alapból.

Kínában halálra ítéltek azt a sofőrt, aki novemberben a terepjárójával a tömegbe hajtott egy sportközpontban Csuhaj városában. A gázolásban 35 ember meghalt, 43-an pedig megsérültek. A 62 éves férfi áttörte a városi sportközpont kapuját, majd a téren tartózkodó sportolók közé hajtott.

A dél-koreai parlament megszavazta az ország miniszterelnöke és megbízott elnöke elleni alkotmányos vádeljárást. Csve Szangmok dél-koreai gazdasági és pénzügyminiszter, gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes lett az ország új megbízott elnöke.

Kritikus állapotban került kórházba Keleti Ágnes. A Nemzeti Sport a családhoz közeli forrásból úgy értesült: a világ legidősebb olimpiai bajnoka, a 103 éves, ötszörös olimpiai bajnok egykori tornászt szerdán vitték fővárosi otthonából a budapesti Honvédkórházba, szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×