Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.64
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
A Prima-díjjal idén kitüntetett, a magyar tudomány kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Freund Tamás Agy-díjas neurobiológus, akadémikus, az MTA Kísérleti Kutatóintézetének igazgatója az intézet folyosóján 2013. október 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Freund Tamás a depresszióról, az agy betegségeiről és a kutatás határairól

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia kedden megválasztott elnöke világhírű neurobiológus és agykutató, ebbéli minőségében több alkalommal is az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége volt, és tájékoztatást adott a legfrissebb kutatási eredményekről.

2015 májusában arról beszélt, hogy az agyban felületesen elraktározott rengeteg információ frusztrációt, krónikus stresszállapotot, akár depressziót is okozhat. Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója beszélt arról is, hogy az emberi agy nem egy ilyen, a mai korra jellemző információrobbanásra lett kitalálva, amikor az evolúció során elérte a jelenlegi fejlettségi szintjét.

"Az ember hozzászokik ahhoz, hogy nagyon könnyen jut információhoz. Ez viszont ahhoz vezet, hogy nem társít kellő érzelmi impulzusokat, nem rendelkezik kellő motivációval sem, hogy azt a bizonyos ismeretanyagot megszerezze. Ha pedig az ismeretanyaghoz nem társulnak a belső világból származó impulzusok, akkor annak az eltárolása bizony felszínes, felületes" – mutatott rá a neurobiológus.

Freund Tamás felhívta a figyelmet: a túlzott agyi leterheltség akár depresszióhoz is vezethet.

"Az emberek csak szörfölgetnek az interneten, felületesen raktározzák el az információt, és csodálkoznak, hogy sikertelenek, hogy nem jön az új gondolat, az eredetiség, ez frusztrációt okoz. A gyerekek is frusztráltakká, sikertelenekké válnak, jön a krónikus stresszállapot, aminek számos egyéb következménye van, ide sorolható a depresszió, szorongás is" - fogalmazott Freund Tamás.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

2016 novemberében Freund Tamás a vele készült interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfelsőbb döntéshozók nincsenek tisztában azzal, hogy a társadalomra a legnagyobb szociális és egészség-gazdasági terhet az agy betegségeinek ellátása jelenti.

Az agy betegségei a teljes betegségtehernek több mint 30 százalékát adják, míg az agy kutatására szánt összegek európai uniós szinten az összes betegség kutatására szánt összegnek csak a 8 százaléka – közölte Freund Tamás, és jelezte, egyetlen évben az agy betegségei 798 milliárd eurójába kerülnek az Európai Uniónak.

A tudós beszámolt egy új eljárásról is, amely az eddigieknél pontosabban megmutatja, hogy mely idegsejt típusa mely agyterületen pontosan miért is felelős, és azt mondta, az optogenetikával gyakorlatilag újra lehet írni az egész neurobiológiát.

Freund Tamás beszélt arról is, hogy a kutatók egyelőre nem tudják a választ arra a kérdésre, hogy hol található az éntudat, és hogy mitől válunk tudatossá, vagy éppen tudat alatt cselekszünk bármit. Az ember próbálja a megismerés határait kitolni, de "ami a határon túl van, az csak hit kérdése”.

„A kutató mindent megtesz, a legmodernebb módszereket is alkalmazza, hogy kijjebb és kijjebb tolja ezeket a határokat. De azután mindig újabb és újabb falakba fogunk ütközni. Jelen pillanatban az éntudat kérdésköre, sőt, egyáltalán a tudat neurohálózati mechanizmusai még a falon túl vannak” – mondta akkor a neurobiológus.

Ezt az interjút teljes terjedelmében itt lehet meghallgatni.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×