Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa megfékezésének érdekében fertőtlenítik a szavazófülkéket a Párizs melletti Neuilly-sur-Seine-ben a francia önkormányzati választások első fordulójának előestéjén, 2020. március 14-én.
Nyitókép: MTI/AP/Christophe Ena

Immunológus: ez a koronavírus ugyanígy nem tér vissza még egyszer

Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRÁdió Aréna című műsorában azonban jelezte, nagyon keveset tudunk még a kórokozóról.

A koronavírus az emberek nagy többségénél nem okoz betegséget, az ő szervezetük szinte tünetmentesen küzd meg a kórokozóval - mondta el Kacskovics Imre immunológus az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Most már látjuk, hogy a fertőzöttek 80 százaléka nem lesz beteg, a legkisebb tüneteket sem mutatja, vagy épp másmilyen tünetek jelentkeznek nála.

Beteg az, aki úgy érzi magát vagy tüneteket is mutat. Ez a fertőzöttek 20 százaléka."

A számok szerinte ma nagyon pontatlanok, nem lehet tudni, hányan fertőződnek meg, egy-másfél év múlva lehet elemezni, megállapítani, hogy az emberek hány százaléka fertőződött meg.

Az ELTE Természettudományi Karának dékánja azonban jelezte, a szakemberek azt egyelőre nem tudják megmondani, másoknál miért eredményez súlyos betegséget a vírus.

"Lehet azt mondani, hogy a kisgyerekek tüdeje kevésbé elhasznált, de a valóság az, hogy nem tudjuk. Számtalan kórokozóval kapcsolódunk életünk során, lehet ez egy különbség az életkor előrehaladtával" - mondta.

Szakmai válasz arra sincs, mikor jelentkeznek a tünetek, van, akinél 2-3, van, akinél 14 nap.

"Fogadjuk el azt, hogy a tünetmentesek is fertőzhetnek, ezért kell betartani, hogy aki teheti, ne mozduljon ki otthonról, hisz nem tudni, ki mikor és hogyan adhatja át vagy kaphatja meg a betegséget" - tette hozzá.

Az emberi szervezetet tekintve azért nagyon optimista.

"Ha az immunválaszunk kialakul, semlegesíteni tudja a kórokozókat, az immunmemóriánk a későbbiekben is megvéd minket. Nagyon kevés kevés betegség van, amellyel szemben az immunrendszer nem elég hatékony, de ilyen például a malária, a fertőzés vissza-visszajön. Az influenza is minden évben picit más, mutációk vannak, ezért a korábbi vírusra kifejlődött immunválasz nem véd meg. Ha tehát újra ugyanaz a vírus jön, nem alakul ki betegség vagy jóval enyhébb lefolyású lesz" - ecsetelte az immunológus.

A védőoltások - mint folytatta - ezt a rendszert "használják ki".

Aláhúzta: a jelenlegi tudás alapján aki leküzdi ezt a vírust, védetté válik az újabb fertőzésekkel szemben.

A teljes beszélgetést alább meghallgathatja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×