Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
319.77
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Budapesti Történeti Múzeum / Kovács Olivér

Drámai történések nyomai kerültek elő egy budai feltárás nyomán

Érdekes eredményeket hozott a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán folytatott feltárás, a kutatásról a Budapesti Történeti Múzeum régésze, Fényes Gabriella számolt be.

A középkori Budafelhévíz topográfiája a kórház udvarán májustól október végéig tartó megelőző feltárás előtt nem volt ismert, csak oklevelek adataiból lehetett bizonyos következtetéseket levonni, elsősorban a templomtól északra elhelyezkedő temető, nyugatról a kanonokházak, északról a mészárszékek és a kikötő elhelyezkedését feltételezni.

(A település plébániatemploma, a Szentháromság templom III. Orbán pápa 1187-es oklevele szerint egy magyar alapítású ispotályos rend, az Esztergom szentkirályi keresztesek, a stefaniták tulajdonában volt, akiknek a 13. század közepén már rendházuk is állt itt, sőt hamarosan a mezőváros legfőbb birtokosai lettek. Templomukat a mai Margit körút, Török utca és Frankel Leo út által határolt bérház helyén, annak építése során Supka Géza tárta fel 1906-ban.)

A mai udvar nyugati felén több mint ötven méter hosszúságban, 7-10 méter szélességű észak-déli irányban húzódó lekövezett útfelület került elő.

A köveken és a kövek között rengeteg érmet és sok lópatkót találtak, amelyek kétségkívül jelzik az út intenzív használatát, egykori jelentős forgalmát.

Az út nyugati oldalán egy középkori pince szárazon rakott falát és a pince betöltését találták. Az út keleti, Duna felé eső oldalán két későközépkori házat tártak fel.

Budapesti Történeti Múzeum / Kovács Olivér
Fotó: Budapesti Történeti Múzeum / Kovács Olivér

"Mivel a mai udvar nagy része az újkorban beépítetlen volt, az egyik ház alsó szintje embermagasságban ránk maradt. És ez még nem minden. A kőfalak között vastag omladékréteget találtunk, amely az épület favázas szerkezetű vagy egyszerűen vályogból épült felső szintjének, valamint az alsó szint tégla boltozatának beszakadt maradványaiból képződött. A vörösre égett vályogrögök, elszenesedett gerendadarabok és a téglák között a valószínűleg a felső szinten álló kályha nagy mennyiségű töredékét, üveg ablakszemek darabjait egy ablak kitűnő állapotú vasrácsát, két ajtó vasalását és két kulcsot is találtunk.

A ház lakóinak munkájáról kapa, ásó, csákány, csáklyák, mindennapjairól tányérok, poharak, fazekak, fedők tanúskodnak, de még övcsatokat, gyűrűket és bronz könyvvereteket is találtunk.

Az én kedvencem egy kis persely, amelyet nem tört össze egykori tulajdonosa és nem roppantott össze a rárakódott évszázadok súlya sem, hanem tele ezüstpénzzel, épen hevert a padlón" - írta Fényes Gabriella, a Budapesti Történeti Múzeum régésze.

Feltártak egy kutat, amely körül, de főleg a Duna felé eső oldalán, közvetlenül a parti sávban vastag szemétréteg húzódott. Ez azonban nem a modern kor műanyag hulladéka, hanem a régészek kincsesbányája.

Telis tele volt ugyanis gyönyörű középkori edényekkel, poharakkal, kancsókkal, korsókkal, gyertyatartókkal, fazekakkal, melyeket a múzeumi kutatás fog szóra bírni.
Budapesti Történeti Múzeum
Fotó: Budapesti Történeti Múzeum

A mai kórházudvar déli részén előkerült másik középkori ház is. "Mindkét pusztulási rétegben sok sörétet találtunk. Talán a házak a török elleni harcok során, esetleg Buda 1686-os ostromakor pusztultak el? Ezt egyelőre nem tudjuk, a leletanyag pontos elemzése és keltezése adhat választ rá" - írta a szakember.

Számos érdekesség, egy rejtélyes, kútban talált lótetem, valamint 14-15. századi jellegzetes budai fehér fazekak és poharak apró maradványai késztetik gondolkodásra a tudósokat az értékes leletanyag kapcsán. A teljes beszámoló elolvasható a regeszet.aquincum.hu oldalon!

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×