Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
321.98
bux:
126972.23
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ekkora ivók voltak az ókori kínaiak

Találtak már eddig is ősrégi lepárlóüzemnyomokat, de ekkora létesítménybe korábban még nem botlottak régészek

A Kínában eddig felfedezett legnagyobb ókori lepárlóüzem romjait tárták fel az ország keleti részén lévő Anhuj tartományban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

A Ming dinasztia (1368-1644) és a Csing dinasztia (1644-1911) idején működő szeszfőzde maradványaira építőmunkások bukkantak a tartomány Szujhszi járásában.

A régészek eddig csaknem 3 ezer négyzetméternyi részt tártak fel a mintegy

18 ezer négyzetméteres területből, ahol a szeszfőzéshez szükséges berendezéseket, egyebek mellett három lepárlótűzhelyt és több mint 30 fermentálótartályt találtak

- számolt be Csen Csao, a tartományi régészeti intézet kutatója.

A felszínre került csaknem 600 lelet között továbbá ivótálkák, cigarettatartók, tubákospalackok szerepeltek, melyek közül több a Ming-korra jellemző, fehér-kék mintázatú porcelánból készült.

Csen rámutatott:

a jó állapotban megmaradt felszerelésen keresztül megismerhetővé válik a Kína északi részén mesteri szinten űzött szeszkészítés hagyománya.

A kutató hozzátette: a jelenlegi a negyedik Kínában feltárt antik lepárlóüzem. Korábban a délnyugati Szecsuán tartományban bukkantak két, illetve az ország keleti részén fekvő Csianghszi tartományban egy további hasonló üzem maradványaira.

Az Anhujban felfedezett szeszfőzde romjainak ásatási munkálatai jelenleg is folynak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Donald Trump amerikai elnök állítólag erősen hajlik afelé, hogy megtámadja Iránt: több amerikai lap is megszellőztette a hétvégén, hogy a politikus legalább egy limitált, légi képességekre támaszkodó, stratégiai célpontokra korlátozódó katonai csapást végre akar hajtani a síita hatalom ellen. Egy Venezuelához hasonló, gyors és sikeres, párórás akció azonban abszolút nem borítékolható - sőt, kifejezetten valószínűtlen -, Irán ugyanis mind katonailag, mind politikailag, mind földrajzilag sokkal keményebb dió. Nézzünk meg öt forgatókönyvet, mi történhet, ha Donald Trump tényleg megtámadja Iránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×