Infostart.hu
eur:
400.32
usd:
350.64
bux:
100843.67
2025. július 30. szerda Judit, Xénia
Nyitókép: YouTube

Világújdonság: itt az első nyomtatott szív - videóval

Először nyomtattak egy teljes szívet háromdimenziós nyomtatással izraeli tudósok. A miniatűr szív létrehozásához emberi szöveteket használtak.

"Ez az első alkalom, hogy bárki, bárhol sikeresen megtervezett és kinyomtatott egy teljes szívet tele sejtekkel, véredényekkel és kamrákkal" - mondta el Tal Dvir professzor, a kutatás vezetője, a Tel-avivi Egyetem kutatója. Mindeddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni, véredények nélkül.

Dvir annak jelentőségét is kiemelte, hogy

a szívet egy páciens saját sejtjeivel és biológiai anyagával alkották meg, hogy kizárják a kilökődés veszélyét.

A nyomtatás mintegy három órát vett igénybe. Az elkészült szív nagyjából akkora lett, mint egy nyúl szíve. "Ugyanakkor a nagyobb, emberi szív ugyanezt a technológiát igényli" - hangsúlyozta Dvir.

A kutatók a következő lépésben laboratóriumi körülmények között gondozzák a kinyomtatott szívet és "megtanítják" arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy valódi szív. Mint mondták, a most kinyomtatott nagyon egyszerű szív állapota a legjobban egy embrióéhoz hasonlítható.

Dvir magyarázata szerint

a kinyomtatott sejtek kapcsolatba tudnak lépni egymással, de meg kell tanítani őket arra, hogy együttműködjenek.

Amint ez sikerül, a tervek szerint kisállatokba - nyulakba vagy patkányokba - ültetik be a működő szíveket. "Tíz éven belül talán a legjobb kórházakban már világszerte lesznek szervnyomtatók, és ez az egész csak rutineljárás lesz" - jósolta Dvir.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint az iszkémiás szívbetegség és a szélütés okozza a legtöbb idő előtti halálozást világszerte.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Nagy átalakulás a kedvenc gyümölcsöknél: a málnának vége, jön az áfonya

Nagy átalakulás a kedvenc gyümölcsöknél: a málnának vége, jön az áfonya

Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök magyarországi termesztésére, megfelelő termesztéstechnológiával és jó fajtaválasztással ismét fel lehet lendíteni a bogyós gyümölcsök, köztük a ribizli, a málna vagy a bodza termesztését – mondta az InfoRádióban Takács Ferenc, a FruitVeb alenöke.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×