Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

Föld hívja a Marsot - 14 év után eldől az Opportunity sorsa

Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval, de kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítja a robotot.

Az utolsó tesztet helyi idő szerint kedd este végzik el, s az eredményről az űrhajózási hivatal szerdán sajtótájékoztatót tart.

A robot 2004-ben ért a vörös bolygóra, és értékes információkat küldött a Földre: például arról, hogy a távoli égitesten valaha víz volt, vagyis meglehettek az élet feltételei.

Tavaly júniusban a hatkerekű marsjáró erős, hosszan tartó porviharba került, és elnémult. A vihar ugyanis megakadályozta, hogy a robot napenergiával működő elemei feltöltődjenek, és az Opportunity a vihar elülte után sem küldött jeleket.

Röviddel a landolás után készítette ezt a fotót az Opportunity, ahogy visszanézett a
Röviddel a landolás után készítette ezt a fotót az Opportunity, ahogy visszanézett a "fészekre". Ezután indult 14 évig tartó útjára a Mars felfedezésére (fotó: NASA)

Szeptemberben a NASA azt közölte, hogy még 45 napig próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, de ha az nem sikerül, akkor a marsjárót valószínűleg javíthatatlan meghibásodás érte, s küldetését lezártnak tekintik. Októberben azonban az űrkutatók megváltoztatták a véleményüket, és adtak még egy esélyt az általuk Oppynak becézett robotnak.

A párját, a Spiritet 2011-ben nyilvánították működésképtelennek, miután szintén egy porvihar miatt elnémult, és egy éven át hiába várták, hogy feléledjen.

Az első amerikai marsjáró egyik megalkotója egyébként a 2005-ben elhunyt Bejczy Antal amerikai-magyar mérnök és űrkutató volt. Ő fejlesztette ki a Pathfinder űrjárórobot távirányítási technikáját, majd a Sojourner marsjárót.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×