Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése kapcsán a minisztériumban 2018. december 6-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Palkovics László: a kormány nem elvenni, hanem adni akar a tudománynak

A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy érték nem veszhet el - mondta Palkovics László innovációs és technológia miniszter az MTA csütörtöki rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: éppen ezért a kormány biztosítani fogja a kutatóintézetekben dolgozók bérét mindaddig, amíg az új struktúra létre nem jön. A miniszter azt is kiemelte, hogy hamarosan kiírják az új pályázatokat, amelyek az innovációs ökoszisztéma valamennyi szereplője számára elérhetővé válnak.

A kormány nem elvenni, hanem adni akar a tudománynak - emelte ki a sajtótájékoztatón a miniszter.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kutatási struktúra átalakítása nem csorbítja a Magyar Tudományos Akadémia autonómiáját. Meglátása szerint nem intézményeket, hanem kutatócsoportokat és egyes személyeket kell finanszírozni.

Palkovics László hangsúlyozta: az előzetes tervek ellenére azért nem ment el az MTA rendkívüli közgyűlésére, mert a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek "méltatlanok az MTA közgyűléséhez és nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×