Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
325.94
bux:
145210.74
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Különleges égitesteket telepítenének egy város fölé

Az utcai lámpákat akarják helyettesíteni, és egyben csökkentenék az energiaköltségeket is.

Mesterséges holdakkal helyettesítenék 2020-tól az utcai lámpákat és csökkentenék az energiaköltségeket a délnyugat-kínai Csengtu városában. A China Daily című angol nyelvű kínai napilap értesülései szerint

a városban fejlesztett "világító műholdak" az igazi Holddal "tandemben" fognak működni, ám nyolcszor fényesebbek lesznek a valódi égitestnél.

Az ember gyártotta első holdat a Szecsuan tartománybeli Hszicsangi Műholdindító Központból fogják fellőni 2020-ban és ha az első teszt jól sikerül, akkor további három műholdat küldenek fel 2022-ben - mondta el Vu Csun-feng, a projektért felelős szervezet vezetője.

Noha az első fellövés csupán kísérleti jellegű lesz, a 2022-ben indítandó műholdak már élesben fognak működni, komoly kereskedelmi lehetőségeket is magukban hordozva - tette hozzá Vu-Csun-feng.

A Nap fényének visszatükrözése révén a műholdak képesek helyettesíteni az utcai lámpákat a városi területeken,

ami a becslések szerint évente 1,2 milliárd jüan (48,7 milliárd forint) energiaköltség-megtakarítást jelentene Csengtu számára, amennyiben a műholdak 50 négyzetkilométernyi területet világítanak meg.

A Földön túlról érkező fényforrás továbbá a katasztrófa sújtotta területeken is segíthetné a mentési munkálatokat áramszünet idején. A kínai egyetemek és egyéb intézmények bevonásával fejlesztett csengtui műholdak projektjét a városban megrendezett innovációs konferencia keretében mutatták be.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×