Infostart.hu
eur:
354.55
usd:
310.9
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Így telepítené be a Marsot az amerikai milliárdos

Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.

Musk múlt év őszén egy nemzetközi űrhajózási kongresszuson már beszélt a Mars kolonizációjának terveiről, most részletesen leírta, miként képzeli megvalósítani nagyszabású elképzeléseit.

A vörös bolygó betelepítésének víziója az újrahasználható rakéta és űrhajó kombinációján alapul, amelyet Musk bolygóközi közlekedési rendszernek (Interplanetary Transport System, ITS) nevez.

Mind a rakétát, mind az űrhajót a SpaceX Raptor hajtóműve fogja működtetni, amelyet most fejleszt a vállalkozó cége. Musk szerint a hajtómű háromszor erősebb lesz, mint a cég Falcon 9 rakétáját működtető Merlin hajtóművek.

A 42 Raptor hajtóművel felszerelt rakéta képes lesz 330 tonna tömeget Föld körüli pályára juttatni, megnagyobbított változata 600 tonnát.

Az eddigi legnagyobb teljesítményű hordozórakéta a NASA Saturn V holdrakétája 150 tonna világűrbe juttatására volt képes. Az ITS rakétái az űrhajókat Föld körüli pályára állítanák, és 20 perc múlva visszatérnének egy hajszálpontos landolással. A rakéták számos űrhajót és üzemanyag tankert juttatnának a világűrbe, úgy tervezik őket, hogy élettartamuk alatt mintegy ezerszer képesek legyenek repülni - írta Musk.

A Föld körüli pályára állította űrhajók akkor indulhatnának el nagy számban a vörös bolygó felé, amikor a Föld és a Mars együttállása kedvező lesz, azaz 26 havonta.

Musk ezer vagy több ITS űrhajó indításában gondolkodik, amelyek mindegyike 100 vagy több ember szállítana. Ily módon egymillió embert juttathatna el a Marsra a következő 50-100 évben. Az űrhajók kilenc Raptor-hajtómű és a vörös bolygón előállított metánalapú üzemanyag segítségével térnének vissza a Földre.

Minden ITS-űrhajó 12-15 világűrbeli utat lenne képes teljesíteni, minden üzemanyag tanker mintegy százszor térhetne vissza a Földre.

A MARS benépesítésének kulcsa a bolygóközi közlekedési rendszer újrafelhasználhatóságában van. Ez a vörös bolygóra való utazás árát személyenként 200 ezer dollárra csökkenthetné a becsült 10 milliárdról hagyományos űrrepülési rendszerek használata esetén - írta Musk.

A vállalkozó szerint

ha minden jól megy, 10 év múlva kezdődhetne a marsi utazás.

"De hatalmas kockázatai vannak. Rengetegbe fog kerülni. Jó esély van arra, hogy nem fog sikerülni, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb haladást érjük el" - tette hozzá.

Musk elképzelési részletesen http://online.liebertpub.com/doi/full/10.1089/space.2017.29009.emu honlapon olvashatók.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×