Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.52
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Így nem zsugorodik majd öregkorunkra az agyunk

A mediterrán étrendet követő idős emberek agyának térfogata kevesebbet csökkent három év alatt, mint azon társaiké, akik a vizsgált időszakban nem követték pontosan az egyebek között olívaolajban, babfélékben, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendet - derült ki a Neurology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányból.

"Ahogy öregszünk, agyunk zsugorodik és veszítünk agysejtjeinkből, ami hatással lehet a tanulási folyamatokra és a memóriára" - mondta a tanulmányt vezető Michelle Luciano, az Edinburghi Egyetem kutatója.

A szakemberek 967 olyan hetvenéves kor körüli skót ember táplálkozási szokásait vizsgálták meg, akik nem szenvedtek időskori elbutulásban - ismertette a tanulmányt a Medicalxpress című egészségügyi portál.

Az alanyok közül 562-en MRI-vizsgálaton estek át nagyjából 73 éves korukban. A vizsgálat során megmérték agyuk és szürkeállományuk térfogatát, továbbá az agykéreg - az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában - vastagságát.

Három évvel később ebből a csoportból 401 ember esett át újabb MRI-vizsgálaton, amelynek eredményeit összevetették azzal, hogy az érintettek mennyire pontosan követték a mediterrán étrendet, amely bővelkedik a gyümölcsökben, zöldségekben, olívaolajban, babfélékben és gabonaszemekben, valamint mérsékelt mennyiségű halat, tejterméket, bort és korlátozott mennyiségű vörös húst, valamint szárnyast tartalmaz.

Azok az alanyok, akik nem követték pontosan a mediterrán étrendet, nagyobb eséllyel veszítettek többet agytérfogatukból a három év alatt, mint azok, akik szigorúan figyeltek a táplálkozásukra.

A kutatók ugyanerre az eredményre jutottak, miután számításba vettek olyan, az agytérfogatot befolyásolni képes tényezőket, mint a kor, az iskolai végzettség, a cukorbetegség és a magas vérnyomás.

A vizsgálat ugyanakkor nem mutatott ki összefüggést a szürkeállomány térfogata vagy az agykéreg vastagsága és a mediterrán étrend között. Az eredmények szerint a hal- és a húsfogyasztás továbbá nincs kapcsolatban az agyi változásokkal, ami ellentmond korábbi tanulmányok eredményeinek.

"Lehetséges, hogy a mediterrán étrend többi összetevője, vagy épp az alapanyagok kombinációja a felelős a megfigyelt összefüggésért" - jegyezte meg Luciano, hozzátéve, hogy a korábbi tanulmányokkal ellentétben a mostani kutatás nem egyetlen időpontban mért eredményekre alapozva, hanem hosszú távon vizsgálta az alanyok agyának változását.

"Tanulmányunk során először az alanyok táplálkozási szokásait vizsgáltuk meg és csak utána agyuk térfogatát, ami azt sugallja, hogy az étrend hosszú távú védelmet nyújthat az agynak" - hangsúlyozta a szakember, elismerve, hogy nagyobb méretű tanulmányokra lesz szükség a mostani eredmények megerősítéséhez.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×