Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Oknyomozó tudomány - kezdődik a Tudomány Ünnepe

Csütörtökön 10 órakor kezdődött a Magyar Tudományos Akadémia egy hónapos országos rendezvénysorozata, a Magyar Tudomány Ünnepe. A programsorozat idei mottója: „Oknyomozó tudomány.” Az eseménysorozat tavalyi megújulása után idén is több ismeretterjesztő előadással várják az érdeklődőket az MTA Székházában. Az első előadás a téma a nyelv és az identitás a Kárpát-medencében.

Az ünnepélyes megnyitón először Lovász László, az MTA elnöke, majd Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese köszöntötte a hallgatóságot. Ezután díjátadások következtek.

Az Akadémia egyik legfontosabb közfeladata, hogy ne csak művelje a tudományokat, de az eredményeket közvetítse is a nagyközönség felé. Ennek a tudománynépszerűsítő tevékenységnek a csúcspontja az egész országra, sőt határainkon túlra is kiterjedő programsorozat, a Magyar Tudomány Ünnepe.

Az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokai egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság létrehozására. Hagyományosan ehhez a naphoz kötjük a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A jeles alkalomra emlékezve az MTA már 1997 óta szervez különböző rendezvényeket, 2003-ban pedig az esemény hivatalos rangra emelkedett: az Országgyűlés november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.

Az idei MTÜ nyitóelőadását Kiss Jenő nyelvtörténész, szociolingvista és Péntek János hungarológus, szociolingvista tartotta csütörtökön délelőtt „A nyelv szerepe a Kárpát-medencei magyarság identitástudatában” címmel.

Az előadást további kilenc kiemelt rendezvény követi majd november 18-ig. November 7-től két héten át minden este aktuális, közérdeklődésre számot tartó kérdések legfrissebb kutatási eredményeit foglalják össze élvezetes, közérthető formában a téma neves szakértői. A 18.00 órakor kezdődő programok akár egy mozi vagy színház helyett is jó szívvel ajánlhatók.

Bartholy Judit és Veisz Ottó a klímaváltozásról és főként annak várható magyarországi hatásairól beszél, valamint arról, hogy készül-e válasz e kihívásra növénynemesítőink martonvásári boszorkánykonyhájában. Dávid Gyula a világegyetem tömegének jelentős részét kitevő, mégis láthatatlan sötét anyag alkotóelemeinek ered nyomába. Csapó Benő az oktatás hatékonyságát javító módszereket elemzi, és bemutatja a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított tantárgy-pedagógiai kutatási programot is. Az egyre többeket érintő autizmus kialakulásának hátterében álló okokat vizsgáló kutatások legfrissebb eredményeiről számol be Sperlágh Beáta. A könnyen elérhető információ függővé tehet – ez az alapgondolata Janszky József előadásának, aki kutatócsoportjával MRI-készülékkel vizsgálja, mi is zajlik az agyunkban, ha túlzottan „rákattanunk” valamire.

Korinek László izgalmas példák sorával mutatja be, hogyan jutott el a nyomozás tudománya a legegyszerűbb módszerektől a DNS-vizsgálatig, társelőadója, Pajcsics József pedig egy rejtélyes haláleset megítélését értékeli újra több mint negyven év távlatából. HIV, Ebola- és legújabban a Zika-vírus – mi lesz a következő? Harrach Balázs előadásából kiderül, hogy sokkal több a vírus körülöttünk, mint azt korábban sejtettük. Róna-Tas András a székely-magyar rovásírás eredetét boncolgatja, és egészen az Árpád-korig, sőt a honfoglalást megelőző időkbe viszi el hallgatóságát. Diákoknak szóló előadásában Benczúr András és Buttyán Levente a mesterséges intelligencia és a digitális adatok titkosításának világába kalauzolja el közönségét.

Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információ és regisztráció a Magyar Tudomány Ünnepe 2016 folyamatosan frissülő honlapján, a tudomanyunnep.hu oldalon található.

November végén ismét kinyitják kapuikat az MTA kutatóhelyei is. Mi a matematika, és kik a matematikusok? Milyen jelek előzhetik meg és kísérhetik a földrengéseket? Hogyan élt az amerikai magyarok első nemzedéke egy pennsylvaniai magyar bányászfaluban? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők a november 21-től november 25-ig tartó rendezvénysorozaton.

A kutatóhelyek tárt kapukkal programjairól további információ és regisztrációs lehetőség szintén a tudományünnep.hu oldalon található.

Széchenyi István újító szellemiségét, valamint tettrekészségét méltatta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban tartott ünnepi köszöntőjében. Az egy hónapig tartó programsorozatra utalva arról beszélt, hogy az nem csupán a Magyar Tudományos Akadémia iránt megnyilvánuló közbizalom további erősítéséhez járulhat hozzá, hanem Széchenyi szándékainak megvalósításához is.

Az MTA elnöke Török Ádám főtitkárral helyezte el a tisztelet koszorúit Széchenyi István sírjánál.

A nagycenki főhajtást megelőzően az ünneplők Sopronpusztán elültették az MTA alapítása óta eltelt évek számát jelképező – idén 191. – hársfát. A Magyar Tudományos Akadémia 2000-ben, megalapításának 175. évfordulója alkalmából a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, az Erdészeti Tudományos Intézettel és a Soproni Tanulmányi Erdőgazdálkodási Rt.-vel közösen Akadémiai Emlékerdőt létesített Sopronpusztán. A kezdetben 175 hársfából álló erdő fáinak száma minden esztendőben eggyel bővül.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×