„A konvencionális műanyagok – például a polietilén és a polipropilén – nagyon ellenállnak a különböző környezeti hatásoknak – ideértve a kémiai hatásokat, illetve a mikrobák lebontótevékenységét –, így a lebomlásuk nagyon lassú, illetve nem is nagyon megy végbe” - ismertette a környezetmérnök.

Elmondta, hogy minden 5 milliméternél kisebb műanyag mikroműanyag, és akár a szintetikus szövetek mosásából, illetve a gumiabroncsok kopásából is jelentős mennyiségű mikroműanyag keletkezik.

„Egyfajta fizikai aprózódás mutatható ki ezeknél a műanyagoknál UV-fény hatására: a molekulaszerkezetükben lánchasadások történnek, és így egyre kisebb darabokra esnek szét. Amikor pedig már olyan apró darabokra esnek szét, ami szemmel nem látható, azt hihetnénk, hogy ezek a műanyagok eltűntek a környezetből, de valójában ott vannak, csak olyan kis méretben, hogy azt mi nem vagyunk képesek érzékelni. Ám a mikroorganizmusoknak ez még mindig túl nagy lehet ahhoz, hogy átalakítsák vagy tápanyagként hasznosítsák ezeket a műanyagokat” - részletezte Bordós Gábor.

Az óceánokban hatalmas szemétszigetek úsznak, és ezeknek a szigeteknek az elaprózódásának köszönhetően az óceánokban, tengerekben, folyóvizekben is megtalálhatóak a mikroműanyagok. A mikroműanyagok kutatása éppen emiatt először a tengerekben kezdődött meg, planktonkutatás során mutatták ki őket először őket.

Európai viszonylatban nézve évente mintegy 1500 tonnányi műanyag jut el a Fekete-tengerig a Dunán

– idézte az ausztriai mérések eredményei a szakember.

„A mikroműanyagok bekerülnek a táplálkozási láncba is, hiszen már különböző élőlények tápcsatornájában is kimutatták ezeket. Képesek arra, hogy az élőlények szöveteiben felszívódjanak, így már puhatestűekben és halakban is jelentették mikroműanyagok előfordulását. Ezek között megtalálhatóak olyan fajok is, amelyek az emberi táplálék részét képzik” - közölte Bordós Gábor.

„A németországi vízművekben az ivóvízben is vizsgálták az előfordulásukat, és kimutathatóak voltak kis mennyiségben, 1-10 részecske/köbméteres mennyiségben” - tette hozzá.

„Érdekes kérdéskör, hogy a mikroműanyagokból milyen anyagok oldódnak ki – ezeket is vizsgálják. Ám a mikroműanyagok hatásait az emberi szervezetre még egyáltalán nem vizsgálták, nem etikus ilyen tesztek készítése” - vetette fel a szakember.

„Az is érdekes kérdéskör, hogy a mikroműanyagok kémiai tulajdonságuk révén képesek a vízben már egyébként jelen lévő perzisztens szerves szennyezők megkötésére. Például a policiklikus aromás szénhidrogénekés a DDT növényvédő-szer is képes mikroműanyagok felületén megkötődni. Ezek a rezisztens szennyezők rákkeltőek lehetnek, vagy egyéb hormonháztartás-zavaró hatásuk lehet” - ismertette a Wessling Hungary Kft. környezetvédelmi mérnöke.