Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
311.83
bux:
140895.68
2026. július 2. csütörtök Ottó

A világ élmezőnyében a Miskolci Egyetem hallgatói

A Miskolci Egyetem informatikushallgatói csapata idén is bejutott a világ egyik legnívósabb szuperszámítógép-verseny, az Asia Student Supercomputer Challenge (ASC16) Kínában megrendezett döntőjébe, és innen "Első osztályú díjjal" ("First Class Award") térhetett haza - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel szerdán.

Az egyetem tájékoztatása szerint a világ számos pontjáról az idei versenyre több mint 170 csapat jelentkezett, a megmérettetés ázsiai döntőjén azonban csupán az első fordulóban legjobb eredményt elérő 16 csapat vehetett részt, köztük a miskolci campus gépészmérnöki és informatikai karának hallgatói is.

A versenyre regisztrált, öt hallgatóból és egy vezető oktatóból álló csapatok első feladatát szuperszámítógépeken használt alkalmazások optimalizálása jelentette, elsődleges volt, hogy az adott program hatékonyabban, gyorsabban fusson szuperszámítógépen. A megoldásokat, az egyes eljárásokat és az elért eredményeket összefoglaló beszámolót valamennyi csapat esetében értékelték, így dőlt el, hogy mely 16 felsőoktatási intézmény hallgatói juthattak a verseny döntőjébe.

Idén a hallgatók számára már az egyetem új - másodpercenként nyolcmilliószor egymillió művelet elvégzésére képes - szuperszámítógépe is segítséget nyújtott a felkészülésben, a szuperszámítógép-technológia megismerése pedig mára szervesen beépült a felsőoktatási intézmény informatikus-képzésébe - közölte az egyetem.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×