A konzervatív Churchill, akinek vezetésével Nagy-Britannia győztesen vívta meg a második világháborút, a beszéd elhangzásakor már és még nem volt miniszterelnök. A Missouri állambeli Fultonba Harry Truman amerikai elnök vendégeként érkezett, hogy átvegye a Westminster Egyetem díszdoktori címét. Churchill a kitüntetés átadása után szólalt fel, a hallgatóság soraiban helyet foglalt Truman is. A beszéd igen feszült világpolitikai helyzetben hangzott el. A náci Németország ellen évekig szövetségben harcoló angolszász hatalmak, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, valamint a kommunista Szovjetunió a háború után egyre nagyobb gyanakvással tekintettek egymásra. Sztálin az amerikai atommonopólium miatt aggódott, a nyugatiak pedig azért, mert a szovjet támogatást élvező kommunista pártok nemcsak Kelet-Európában, hanem Görögországban, Olaszországban és Franciaországban is megerősödtek.

Maga a beszéd egy jobbára filozofikus eszmefuttatás volt az angolszász demokrácia felsőbbrendűségéről, világhatalmi monopóliuma megőrzésének szükségességéről a "zsarnoksággal" szemben. "Az Egyesült Államok most a világhatalom csúcspontján áll" - szögezte le elöljáróban a volt brit miniszterelnök, s szorgalmazta az angolul beszélő népek testvéri szövetségét, hogy megvédhessék a biztonságot, a jólétet, a szabadságot és a haladást a háborútól és a zsarnokságtól. Ez utóbbi megtestesülését bizonyos államokban látta, ahol "ellenőrzést kényszerítenek az egyszerű népre, az államhatalmat korlátlanul gyakorolják diktátorok vagy oligarchiák, amelyek egy előjogokat élvező párton és egy politikai eljárásmódon keresztül működnek".

Churchill nagyrabecsülését fejezte ki a bátor orosz nép és háborús bajtársa, Sztálin generalisszimusz iránt, de aztán ecsetelni kezdte, milyen veszélyek leselkednek a keresztény civilizációra. Mint mondta, Stettintől Triesztig "vasfüggöny ereszkedik le Európára", az orosz határoktól távol és szerte a világon kommunista ötödik hadoszlopok működnek azoknak az utasításoknak az értelmében, amelyeket a kommunista központból kapnak. Szerinte azonban az újabb háború nem elkerülhetetlen, mert Oroszország nem háborút kíván, hanem annak gyümölcseit, hatalmának és tanításának végtelen terjesztését. Hozzátette: "Abból, amit a háború alatt orosz barátainknál és szövetségeseinknél láttam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy semmi sincs, amit annyira csodálnának, mint az erőt és semmivel szemben sem táplálnak kevesebb tiszteletet, mint a katonai gyengeséggel szemben". Éppen ezért - fejtegette -, a hatalom egyensúlyának régi elmélete már hibás, a másik féllel elrettentő erőt kell szembeszegezni, és figyelmeztette a nyugati demokráciákat: ne engedjék meg, hogy "ezek a rendkívül fontos évek kihasználatlanul múljanak el."

Churchill beszédét szokás a hidegháború kezdeteként jellemezni, jóllehet magát a hidegháború fogalmát csak 1947-től használták a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió világméretű politikai, ideológiai, gazdasági, "félig katonai" és egyéb szembenállásának jelölésére.

A fultoni beszédnek igen nagy visszhangja volt. A brit munkáspárti kabinet azonnal leszögezte, hogy az nem tükrözi Õfelsége kormányának politikai irányvonalát. A felbőszült Sztálin egy héttel később interjút adott a Pravdának, az SZKP hivatalos orgánumának, melyben azzal vádolta meg Churchillt, hogy egy újfajta, angol fajelmélet alapján akar háborút kirobbantani a Szovjetunió ellen.

Churchill még árnyaltan fogalmazott, de lelkes fultoni hallgatója, Truman amerikai elnök 1947. március 12-én már világosan kifejtette a nevével jelzett doktrínát: "A világ szabad népei ránk számítanak, hogy támogatjuk őket szabadságjogaik fenntartásában. Ha bizonytalan magatartást tanúsítunk vezető szerepünkben, veszélybe sodorhatjuk a világ békéjét - és bizonyosan veszélybe fogjuk sodorni nemzetünk jólétét is." A Truman-doktrína legfőbb politikai célja a kommunista terjeszkedés feltartóztatása (containment) volt, gazdasági eleme a Marshall-terv, azaz a háború sújtotta európai országok számára meghirdetett újjáépítési segély, biztonságpolitikai eleme pedig a NATO létrehozása lett 1949-ben.

Érdekesség, hogy a Churchill-beszéd színhelyére 1992-ben ellátogatott a szovjet reformokat elindító Mihail Gorbacsov, az SZKP volt főtitkára, szovjet exállamfő is, és felszólalt a berlini fal leomlásának ottani emlékműve előtt.