Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ritka égi jelenség a magyar láthatáron

Sarki fényt lehetett látni éjszaka Magyarországon. A jelenséget a vasárnapi, viszonylag erős napkitörések okozták. A geomágneses vihar hatása szerda estig észlelhető a Földön, sarki fényre azonban már nem lehet számítani - mondta el az InfoRádiónak Szabó Róbert, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.

"Nagyjából 11 éves ciklus figyelhető meg a naptevékenység erősödésében, illetve gyengülésében, tehát periodikus változásról van szó. Amikor a naptevékenység maximuma van, akkor ehhez kapcsolódva gyakran előfordulnak úgynevezett napkitörések. Ezt úgy kell elképzelnünk, mint egy hatalmas robbanást a Nap felszínén. Ilyenkor egy erőteljes töltött részecske-zápor zúdul a bolygóközi térbe és ez néhány óra, maximum egy nap alatt eléri a mi bolygónkat is. Ennek aztán számos megfigyelhető hatása van" - mondta el az InfoRádiónak Szabó Róbert.

Hozzátette, hogy szerencsére a bolygónk és az élővilágunk ezekkel a hatásokkal szemben nagyrészt védve van, mert a Föld saját mágneses tere eltéríti a töltött részecskéket. Azonban például a Föld körül keringő űreszközök, kommunikációs eszközök, műholdak ki vannak téve ennek a hatásnak. 

"Ha pedig ez egy nagyon erős napkitörés, akkor olyan erős zavarok keletkezhetnek a földi mágneses térben is, ami például a villamos-energia hálózatban is tehet kárt" - mutatott rá az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.

Elmondta, hogy a két vasárnap észlelt napkitörés viszonylag erős volt, de rendkívüli zavarokra nem kellett számítani.

"Egy további érdekes jelenséget ugyanakkor meg lehetett figyelni Magyarországon kedd éjjel: sarki fényt lehetett látni. Az ország több pontjáról jelezték az égbolt északi részének vöröses derengését. Ez is ennek a részeske-zápornak köszönhető" - magyarázta Szabó Róbert.

Ez a jelenség is igen ritka Magyarországon. Az északi szélességeken, az északi sarkkörhöz közel egyre gyakoribb, nálunk azonban mintegy tízévente lehet ilyet megfigyelni - fűzte hozzá a kutató.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×