Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
326.42
bux:
142815.52
2026. október 12. hétfő Miksa

MERS: Eddig csak gyanakodtak, most már biztos

Megtalálhatták az első bizonyítékot: tevéről terjedt emberre a gyakran halálos fertőzést okozó MERS-koronavírus - derült ki egy új kutatásból.

Eddig is arra gyanakodtak, hogy a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) a tevékről terjed tovább. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerzői most megtalálták tevék és a fertőzés miatt elhunyt gazdájuk szervezetében "ugyanazt a MERS-vírust" - tudósított a BBC hírportálja.

Mióta 2012 júniusában azonosították a kórokozót, azóta 681 fertőzést és 204 halálesetet jelentettek. A vírus egyértelmű forrását egyelőre nem tisztázták.

A szaúd-arábiai Abdulaziz Király Egyetem kórházában meghalt 44 éves férfi kilenc tevét tartott, amelyek a gazda fertőzése előtt röviddel már betegek voltak. Az orvosi feljegyzések szerint a férfi orrcseppel kezelte az állatait.

A tevék és gazdájuk vírusmintáinak elemzése azt mutatta, hogy "a két kórokozó DNS-szekvenciája, vagyis örökítő információja, genomja azonos volt".

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a halált okozó MERS-vírus a fertőzött tevékkel való szoros kapcsolat útján került át az emberre - írták a kutatók.

"Minden bizonyíték arra utal, hogy a tevék adják tovább a kórokozókat, azonban valószínűleg ez az első eset, hogy az állati és emberi kórokozó DNS-szekvenciája azonos, tehát a vírus az állatról terjedt az emberre. Nem világos azonban, hogy légzőszervi úton zajlott-e a fertőzés. A gazda orrcseppeket adott be az állatoknak, ám a teve tejében is jelentős mennyiségű vírust találtak" - magyarázta Jonathan Ball, a Nottinghami Egyetem virológusa.

Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Drasztikus javaslatot tett a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), melynek szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezetője szerint a nagy részük ismerős a hazai közgazdászoknak.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos északi tagállamoknak, sem a kohéziós forrásokért küzdő országoknak nem tetszik. Raffaele Fitto kohéziós biztos rugalmasabb és egyszerűbb fejlesztéspolitikát sürgetett, amelyben a több mint 500 program helyett 27 nemzeti és regionális partnerségi terv működne. Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntések egyre távolabb kerülhetnek a városoktól és régióktól, a kohéziós politikának pedig kiszámítható, elkülönített forrásokra van szüksége. A tét az, hogy a szűkülő pénzekből egy összetartóbb Európa épül-e, vagy elsősorban a legerősebb szereplők versenyképessége kap támogatást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×