Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

A vadegér is mókuskerekezik

A szabadon élő egerek is előszeretettel futnak a mókuskerékben: a természetes életterükben felállított kereket ugyanolyan gyakran és szívesen mozgatják meg a vadon élő állatok, mint ketrecben élő fajtársaik.

Johanna Meijer és Yuri Robbers, a Leideni Egyetem munkatársai a kisebb állatok számára könnyen megközelíthető, kicsi hajlékot állítottak fel egy nagyvárosi parkban és egy természetvédelmi területen. Mozgásérzékelőkkel több mint két éven át figyelték, mikor forog a kerék, és feltűnés nélkül lefilmezték a kereket forgató állatot.

Az eredmény megdöbbentő volt: mindkét megfigyelési területen ugyanolyan gyakran használták a kereket. A parkban viszont patkányok, cickányok, sőt békák is forgatták. Futottak benne egy kicsit, majd elhagyták a mókuskereket, néha azonban visszatértek. Még csigákat is megfigyeltek a tudósok, de ezek valószínűleg csak eltévedtek. A szakértők eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) mutatták be.

A legintenzívebben az egerek használták a kereket: a benne futó állatok 88 százaléka egér volt. Az adatok szerint ráadásul a futás időtartama nem különbözött a két helyszínen. Amikor a kutatók eltávolították a csalogatónak kitett táplálékot, csökkent a megjelenő állatok száma, de továbbra is forgatták a kereket.

A futókerekes kísérletekkel gyakran vizsgálják a rágcsálók aktivitását, de egyes kutatók megkérdőjelezik ezen vizsgálatok érvényességét, mert szerintük az állatok nem természetes viselkedésén alapulnak.

A holland tudósok szerint viszont kutatásuk éppen azt bizonyítja, hogy a kerékben való futás az állatok természetéből eredő viselkedésminta.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×