Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.41
bux:
144151.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Orbán Viktor a CERN-központban: büszkék lehetünk a magyar mérnökökre

Magyarország büszke lehet mérnökeire, informatikusaira, fizikusaira - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az MTI-nek, miután Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével közösen látogatást tett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN genfi központjában.

A kormányfő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy találkozott a genfi központban dolgozó több mint hatvan magyar szakemberrel, doktorandusszal, diákkal, akik komoly pozíciókat töltenek be, komoly kutatásokban vesznek részt, és a legmagasabb szinten teljesítenek. "Jó okunk van arra, hogy büszkék legyünk a mérnökeinkre, a fizikusainkra, az informatikusainkra" - hangsúlyozta, rámutatva egyúttal, hogy "a nemzeti össztermékünkön és a lélekszámunkon fölül vagyunk reprezentálva" a CERN-ben folyó tudományos munkában.

A hivatalos látogatáson a magyar küldöttség tájékoztatást kapott a CERN-ben folyó munkáról, a tervekről. Orbán Viktor értékelése szerint "az a tudományos munka, amely itt zajlik, építi a jövőt. (...) Itt jönnek létre azok a fizikai felismerések, amelyekre alapozva azután később az egész világot behálózó, meghódító termékek jönnek létre, mint például az internet".

A kutatási szervezet vezetőjével folytatott tárgyaláson megerősítették a Magyarország és a CERN közötti szakmai, pénzügyi együttműködést - közölte Orbán Viktor, hozzáfűzve: Magyarország mint a szervezet tagja az idei költségvetésében 1,7 milliárd forintot biztosít a CERN-nek.

Megjegyezte továbbá, Magyarország készen áll arra, hogy ha újabb kutatások jönnek létre, akkor azokban tudósokkal és pénzügyileg is részt vállaljon.

A svájci székhelyű kutatóintézet "lelke" egy hatalmas számítógépközpont, amelynek testvérszervezete, a genfivel azonos minőségű központja Budapesten van - hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy a mostani találkozón is szóba került a magyar fővárosban, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjában lévő, tavaly júniusban felavatott adatközpont. A megbeszélésen - amelyen jelen volt a Wigner-kutatóközpont vezetője, Lévai Péter is - a svájciak a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoztak a budapesti központ teljesítményéről - emelte ki a miniszterelnök.

Az 1954-ben alapított CERN-nek jelenleg 21 tagja van, köztük az 1992-ben csatlakozott Magyarország.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Napokon belül kiderül, mekkora lehet a minimálbér jövőre

Napokon belül kiderül, mekkora lehet a minimálbér jövőre

Október második felében a VKF-ülésen már konkrét számokról is lehet beszélni a jövő évi minimálbér-emelés kapcsán - mondta Perlusz László, a VOSZ főtitkára egy mai eseményen. Jövőre elvileg 14%-kal kellene emelkednie a minimálbérnek a 2024-ben megkötött hároméves béralku értelmében, azonban a GDP-növekedési adatok fényében erre nincs sok esély. Idén a tervezett 13% helyett 11%-kal nőtt a minimálbér. Ezzel kapcsolatban a VOSZ főtitkára elmondta: majdnem túlnyújtózkodott azon a munkaadói szféra, mint ami a realitásból adódott volna.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×