Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Diák-pályázatot hirdetett a CERN

Diákok kísérletezhetnek az Európai Nukleáris Kutató Szervezetben, a CERN-ben a nagy hadronütköztetőről (LHC) ismert intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából: a szerencsés csoportot pályázat keretében választják ki, jelentkezni január végéig lehet.

A pályázaton 16 évesnél idősebb diákok vehetnek részt, egy csapat legfeljebb 30 tanulóból és legalább egy felnőttből áll. A CERN Genf melletti központjában maximum kilenc diák és két felnőtt végezheti majd el a kísérletet a kiválasztott projekt keretében.

A diákoknak január 31-ig kell regisztrálniuk, ennek során meg kell osztaniuk a szervezettel, miért hiszik, hogy kísérletüket el kéne végezni a világviszonylatban vezető részecskefizikai központban. Ezt követően március 31-ig egy részletesen kidolgozott tervet várnak a CERN tudósai, akik a motiváció, a kreativitás, a megvalósíthatóság és a tudományos munkára való képesség alapján ítélik meg a benyújtott pályamunkákat.

A CERN fizikusai az elé a bizottság elé tárják a projekteket, amely az összes kísérleti tervet elbírálja a Szuper Protonszinkrotron (SPS) és a Protonszinkrotron (PS) nevű részecskegyorsítók esetében.

A győztes csapat aztán július és szeptember között teljes felszereltség mellett végezheti el kísérletét, az iskolásokat fizikusok, mérnökök, informatikusok segítik az adatgyűjtésben és -kiértékelésben.

Az 1954-ben alapított CERN-nek jelenleg 21 tagja van, köztük Magyarország.

A jelentkezés itt adható le.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×