Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hatalmas hullócsillag-raj érkezik felénk

Az év során csak kevés meteorraj mutat olyan mértékű aktivitást, ami az amatőr csillagászok nagy többségének, sőt a nagyközönségnek az érdeklődését is felkelti. Ezek egyike a január 3-án tetőző Quadrantidák.

Kevés meteorraj mutat olyan mértékű aktivitást, ami az amatőr csillagászok nagy többségének, sőt a nagyközönségnek az érdeklődését is felkelti. Ezek egyike a január 3-án tetőző Quadrantidák, amely nevét a ma már nem létező Quadrans Muralis (Fali Kvadráns) csillagképről kapta. Ezt az alakzatot, amely a középkor végének, a kora újkornak a legfejlettebb csillagászati pozíciómérő műszere volt, az Ökörhajcsár és a Sárkány csillagképek területéből hasították ki. Bár maga a konstelláció már nem használatos, a meteorraj elnevezése őrzi az emlékét - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Január 3-án, pénteken este lehet részünk a hullócsillag-raj látványában, amelynek láthatósága majdnem a legkiválóbb. Hold nem lesz az égbolton, azonban a raj radiánsa csak a hajnali órákban emelkedik magasabbra, annak ellenére, hogy cirkumpoláris. Az előrejelzések szerint a maximum 19:30 UT körül várható, amikor a terület az északi horizont közelében fog tartózkodni. Amennyiben beválik az előrejelzés, akkor nagyszerű látványban lehet részünk, ahogy a horizont közeléből induló, nagyon lapos szögben érkező meteorok, rendkívül hosszan repülnek, lassan égnek el légkörünkben.

Ha a maximum nem lesz olyan éles, akkor hajnalban tovább folytatódik a tűzijáték: egy, a nyári Perseidákhoz nagyon hasonló, sőt, talán még azt is felülmúló látványosságban lehet részünk, lévén, hogy a Quadrantidák akár 80-100 meteort is produkálhatnak óránként. (Forrás: Az IMO 2014-es meteorraj-kalendáriuma http://www.imo.net/calendar/2014)

Akik a Quadrantidákat meg szeretnék figyelni, valószínűleg utazniuk kell a Kárpát-medencét megülő köd miatt. Érdemes figyelemmel kísérni a meteorológiai előrejelzéseket és a műholdképeket - jegyzi meg a Magyar Csillagászati Egyesület honlapja.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×