Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Megjósolható a mellrák kockázata egy új módszerrel

Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan statisztikai képletet, amellyel előre jelezhető, mekkora kockázattal alakul ki mellrák a páciensnél tíz, illetve húsz éven belül.

A nő életkorát, gyermekeinek számát, az első szülése idejét, étrendjét, életmódját, testsúlyát, fogamzásgátlási módszerét és esetleges hormonkezelését, azaz az ismert rákkockázati tényezőket számításba vevő módszert a bethesdai Országos Rákkutató Intézet kutatói dolgozták ki - idézte a The Daily Telegraph online kiadása a PLOS Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányt.

Az új módszer a petefészek és a méh daganatának kockázatát is előre jelezheti, és abban segít az orvosnak, hogy kiválassza azokat a pácienseket, akiknek gyakrabban kell szűrésre járniuk.

Egy 122 ezer nő részvételével zajló kutatás során azt találták, hogy az ötven éven felülieknél 1,57 és 21,78 százalék közé esett annak a kockázata, hogy tíz éven belül mellrákjuk alakul ki. A húszéves előrejelzésnél 3,64 és 35,11 százalék közé esett a kockázat aránya.

A kutatók úgy vélik, hogy ezáltal képesek pontosan előre jelezni, kinél jelentkezik daganat. Ez mindenekelőtt a mellrákra érvényes.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×