Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Ez bizonyítja, hogy folyók lehettek a Marson

Egykor folyók szabdalhatták a Mars felszínét, erre következtetnek kutatók a vörös bolygón talált folyami kavicsokból.

A jellegzetes kövecskékről készült első felvételeket már a múlt év szeptemberében bemutatta a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal. A részletes tanulmány most kerül először a nyilvánosság elé a Science című tudományos folyóiratban.

Az 515 kavicsot, amelyet a Curiosity űrszonda a vörös bolygó 154 kilométer átmérőjű Gale-kráterében talált, a tucsoni Planetary Science Institute kutatói vizsgálták meg a felvételeken. A kövek vastagsága 2 és 40 milliméter között van, és homok övezi őket, ami a földi folyami üledékekre is jellemző.

Alakjuk arról tanúskodik, hogy víz sodorta őket - közölte az elemzésben résztvevő koppenhágai Niels Bohr Intézet. Mint munkatársuk, Asmus Koefoed rámutatott, ha szél és homokvihar szállítja őket, felszínük durva, szögletes lesz, azonban mind az 515 kavicsnak sima, lapos és gömbölydedre csiszolt felszíne van.

A kavicsok alakja és nagysága következtetni enged a múltbéli Mars-folyók tulajdonságaira is: a víz 10-100 centiméter mély lehetett, és másodpercenként egy méter sebességgel folyhatott.

A vörös bolygó ma szélsőségesen száraz, hideg és az életre alkalmatlan vidék, ahol a víz gyorsan elpárolog. Bár korábbi Mars-expedíciók számos jelét találták már a víz jelenlétének - például kiszáradt patakvölgyeket, tengermedret, kanyonokat -, ezek létrejöttét gyorsan lejátszódó események is magyarázhatták, például az állandóan fagyott talaj nagy víztömege felolvadhatott meteorbecsapódás vagy vulkánkitörés hatására.

A kavicsok kerekdedre csiszolása ellenben hosszú időt vesz igénybe. Mivel tehát a folyók, patakok tartósan csörgedezhettek a bolygó felszínén, a hőmérséklet is sokkal magasabb, és a légkör is sűrűbb lehetett a mainál. A friss eredmények pedig arra utalnak, hogy ez a meleg, nedves időszak a Marson két vagy három milliárd évvel ezelőttig tartott, azaz lényegesen tovább, mint eddig feltételezték.

A folyami üledék felfedezése növeli az esélyeit, hogy a vörös bolygón hajdan létezhettek az élet feltételei.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×