Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
327.41
bux:
144165.99
2026. október 14. szerda Helén

Genetikai magyarázatot találtak a depresszió agyzsugorító hatására

A klinikai depresszióban szenvedő emberek agyának egyes területei kisebbek és sűrűségük is kisebb, mint az egészséges kontrollszemélyeké: amerikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban ennek genetikai okait vizsgálták.

Az agysejteket összekötő, a sejtek közti kommunikációban fontos szerepet játszó szinapszisok működését befolyásoló géneket egyetlen központi genetikai "kapcsoló", egy átírási faktor irányíthatja, amely túltermelődik a depressziós emberek agyában - állapították meg a Yale Egyetem kutatói. Az átírási faktorok olyan fehérjék, amelyek segítenek annak ellenőrzésében, hogy a DNS mely genetikai információi másolódjanak le, azaz íródjanak át, miközben a test fehérjéi képződnek.

Mint Ronald Duman, a Yale Egyetem pszichiátere, a tanulmány egyik szerzője rámutatott, vizsgálataikból az derült ki, hogy az érzelmek szabályozásában és a tanulásban egyaránt részt vevő ingerületi köröket rombolja, ha ez az átírási faktor aktivált állapotban van, ha túl sok termelődik belőle.

Állati és emberi boncolások, valamint agyi képalkotó berendezéssel készített felvételek egyaránt azt mutatták, hogy a depresszióban szenvedők agyának egy bizonyos területe, a dorzolaterális prefontális kéreg összezsugorodik. Az itt lévő idegsejteknek ilyenkor nemcsak a méretük kisebb, hanem a sűrűségük is.

Elhalálozott depressziós és egészséges emberek agyszöveteinek genetikai összetételét vizsgálva jutottak a kutatók arra a megállapításra, hogy a gének egy csoportja határozottan kevésbé aktív a depressziós páciensektől származó szövetekben. Az öt így azonosított gén mindegyikét a GATA1 jelű átírási faktor szabályozza, amely viszont túltermelődött ezekben az agyszövetekben.

Patkánykísérletekből az is kiderült, hogy a GATA1 faktor csökkentette az idegsejtek nyúlványainak, a dendriteknek az összetettségét. Mivel ezek a nyúlványok továbbítják az üzenetet sejtről sejtre, alapvetően fontos megfelelő működésük.

"Azt reméljük, hogy a szinaptikus kapcsolatok akár új gyógyszerekkel, akár viselkedésterápiával való javításával hatékonyabb depresszió elleni terápiákat tudunk kifejleszteni" - idézte Dumant a LiveScience című ismeretterjesztő portál

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×