Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
324.35
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Rohamivó a gimnazisták negyede

Minden negyedik gimnazista, valamint 18 és 34 év közötti fiatal amerikai vett részt a megelőző hónapban legalább egyszer rohamszerű ivászatban - állapították meg tanulmányukban az Egyesült Államok betegségmegelőzéssel foglalkozó központjának (CDC) kutatói.

A gimnazisták közül azok, akik azt válaszolták, hogy szoktak italozni, 60 százalék rohamszerű ivást is folytat. A rohamszerű ivást úgy definiálta a CDC, hogy pár óra leforgása alatt a nők legalább négy, a férfiak legalább öt adag alkoholos italt fogyasztanak el.

A felmérésből az derült ki, hogy az adott korosztályon belül a férfiak 21, míg a nők 10 százaléka rohamszerű ivó. A jelenség a fehér fiataloknál gyakoribbnak bizonyult (átlagosan 16 százalék), mint a feketéknél (10 százalék).

Mint Thomas Frieden igazgató közleményében hangsúlyozta, a rohamszerű ivás számos egészségügyi kockázattal jár, beleértve a halálos autóbaleseteket, a szexuálisan átadható betegségekkel való fertőződést, a nemi erőszakot és a kábítószer-túladagolást is.

Miközben a rohamszerű ivók többsége nem alkoholista, gyakran úgy merülnek bele a túlzott alkoholfogyasztásba, hogy fel sem mérik annak kockázatait.

A CDC kutatói két felmérés önbevalláson alapuló adatait elemezték tanulmányukhoz. Az egyikben 412 ezer 18 évesnél idősebb fiatal amerikai felnőttet kérdeztek ki 2009-ben, a másikban pedig 16 ezer 14 és 18 év közötti diák válaszolt a kérdésekre.

A rohamszerű ivászat aránya az egyébként alkoholt fogyasztók körében államonként is változott: míg Tennessee államban 6,8 százalék volt, addig Wisconsinban 23,9 százalék.

A WHO becslése szerint alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható okok miatt évente világszerte 2,5 millió ember hal meg, beleértve a szív- és májbetegségek, az autóbalesetek, öngyilkosság és rák miatt elhunytakat is.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×