Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Európa-szerte csökken a rák okozta halálesetek száma

Európában stabilan csökkent a halálos kimenetelű rákos megbetegedések száma a 1990-1994, illetve a 2000-2004 közötti adatokat összevetve, a férfiaknál 9, a nőknél 8 százalékkal egy tanulmány szerint.

Az Annals of Oncology című brit orvosi szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint a száj- és torokrák okozta halálesetek száma mintegy 10 százalékkal csökkent a férfiak esetében, a nőknél viszont növekedett. A fő kockázati tényezők a ráknak ennél fajtájánál a dohányzás és az alkoholfogyasztás, amely a vizsgált halálesetek 80 százalékért felelős.

"Az olyan országokban, mint Franciaország és Olaszország, ahol az 1980-as évek elején a legmagasabb volt az alkoholfogyasztás, de később lényegesen csökkent, kedvező tendenciát mutat a szájrák okozta halálozási arány (...) míg a legtöbb észak-európai országban, ahol nő az alkoholfogyasztás, a férfiak esetében negatívabbak a tendenciák" - áll a tanulmányban.

A tüdőrák okozta halálozás egész Európában visszaesett a férfiaknál 17 százalékkal 1995 és 2004 között, de ugyanebben az időszakban 27 százalékkal nőtt a nőknél.

2000 és 2004 között Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban és a balti országokban volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálozási arány a férfiak esetében, míg a nőknél Skócia és Magyarország áll vezető helyen.

A dohányzással és alkoholfogyasztással ugyancsak összefüggő nyelőcsőrák okozta halálozás kismértékben csökkent a férfiaknál, a nők esetében általában nem változott, de a középkorú nőknél emelkedett. Jelentősen csökkent Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban - ugyanazokon okokból, mint a szájrák esetében -, de nőtt a legtöbb észak-, közép- és kelet-európai országban, mindenekelőtt Dániában, Skóciában és a balti államokban.

A bőrrák, így a melanoma okozta halálozás az EU-ban mind a férfiak, mind a nők esetében még mindig növekvő tendenciát mutat, de a középkorú páciensek esetében nem változik, a fiatalok körében pedig csökken. "Ennek egyik lehetséges oka, hogy a fiatalabb nemzedékekhez lassan eljutnak a napozás okozta veszélyekről szóló egészségügyi üzenetek" - mondta Cristina Bosetti, az olaszországi Mario Negri kutatóintézet onkológiai részlegének vezetője.

A mellrák okozta halandóság 13 százalékkal csökkent valamennyi korosztályban, 17 százalékkal a 35-65 év közötti, 25 százalékkal a 35-44 év közötti korosztályban, de csak 6 százalékkal a 65 vagy annál idősebb nőknél. A halálozási arány jelentősen csökkent Nagy-Britanniában és más nyugat-európai országokban, de változatlan maradt, illetve nőtt Oroszországban és több kelet-európai országban.

A méhnyakrák okozta halálozás összességében 19 százalékkal csökkent, de továbbra is magas Oroszországban és Kelet-Európában. Nyugat- és Észak-Európában a szűrőprogramok kiszélesítésének köszönhető a csökkentés. A magasabb kelet-európai halálozási arány szűrőprogramok sürgős bevezetését teszi szükségessé a kutatók szerint.

A prosztatarák okozta halálozás EU-szerte szerény - mintegy 4 százalékos - csökkenést mutat. Visszaesést tapasztaltak Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában, ami feltehetően a jobb kezelési módszereknek köszönhető, de Oroszországban, a balti államokban, Lengyelországban és más kelet-európai országokban továbbra is nő a prosztatarák okozta halálesetek száma.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×