Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Szombaton elindítják a nagy hadronütköztetőt

A világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) nagy hadronütköztetőjét legkorábban szombat reggel indíthatják újra - jelentették be a CERN illetékesei.

A nagy hadronütköztető, amely a világ eddigi legkomplexebb berendezése, a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat hivatott újraalkotni. Az LHC Genf közelében, a francia-svájci határon egy 27 kilométeres alagútban található. A berendezés segítségével protonnyalábokat a fényhez közeli sebességre gyorsítanak fel, majd ütköztetnek egymással. Ennek során új elemi részecskék jönnek létre, általában igen rövid élettartammal, amelyek tanulmányozásával az anyag tulajdonságait és a világegyetem keletkezésének titkait remélik megfejteni a fizikusok.

Az első protonnyalábokat 2008. szeptember 10-én vezették körbe a húszéves munkával, 3,9 milliárd eurós (csaknem 1054 milliárd forintos) költséggel megépült létesítményben. Kilenc nappal később rövidzárlat keletkezett, s elszivárgott 1 tonnányi a hűtőrendszerben lévő héliumból, amellyel biztosítják az LHC működéséhez szükséges 1,9 kelvines (mínusz 271 Celsius fokos) hőmérsékletet. A nagy hadronütköztetőt le kellett állítani.

A helyreállítás 40 millió svájci frankba (7,14 milliárd forintba) került. Mint kiderült, a protonnyalábok irányítására szolgáló 1200 szupravezető mágnesből 53-at ki kellett cserélni, s körülbelül 200 meghibásodott elektromos "illesztéket" megjavítani. A létesítmény mérnökei most egy olyan megfigyelőrendszert hoztak létre, amely idejekorán jelez, ha valamilyen meghibásodást észlel a mágnesek közötti "illesztékekben". Ez lehetővé teszi a mágnesek leállítását még azelőtt, hogy kár keletkezne bennük.

Rüdiger Schmidt, az LHC szakembere azt nyilatkozta, hogy néhány héten belül várható a protonnyalábok ütköztetése.

"Először a bevezetett protonnyalábok +stabilitását+ szeretnénk elérni. Számos tesztet kell elvégezni, s csak ezután gondolhatunk a protonnyalábok ütköztetésére" - hangsúlyozta Rüdiger Schmidt.

A nagy hadronütköztetőt 7 tetraelektronvolt (TeV/ hétezer milliárd elektronvolt) energiára tervezték, s a berendezést 5 tetraelektronvolton tesztelték. A létesítmény újraindítása után néhány hónapig a protonnyalábokat 3,5 TeV energiával ütköztetik majd.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×