Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Két génmolekula különbsége miatt tudnak beszélni az emberek

A csimpánz és az ember megfelelő génjén található kétmolekulányi különbség állhat az emberi beszédképesség mögött a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A beszéddel kapcsolatos gének csoportját vezérlő gén (FOXP2) által képzett fehérje több száz aminosavat tartalmaz, amelyek közül csupán kettő különbözik a csimpánznál és az embernél.

"Olyan géneket fedeztünk fel, amelyeknek a működése az aminosavak változásától függően különböző; voltak közöttük olyan gének is, amelyeknek a működése létfontosságú a központi idegrendszer szempontjából" - közölték a kutatók.

Az evolúcióval kapcsolatos korábbi kutatások során már feltételezték, hogy e két aminosav mutációja okozza a különbséget a csimpánz és az ember génje között, és ez befolyással lehet a beszéd képességére is.

"A mi kutatásunk tudományosan is kimutatta ezt a különbséget - mondta Daniel Geschwind, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatársa, a tanulmány egyik társszerzője.

A kutatók emberi és csimpánz-agyszöveteket, valamint sejttenyészeteket használtak fel, hogy összehasonlítsák az FOXP2 gén mutációinak hatását a beszédért felelős gének csoportjára. Ekkor fedezték fel, hogy a csimpánzok FOXP2 génjének más hatása van, mint az emberének.

"Az FXOP2 által befolyásolt génekre összpontosítva újabb eszközöket fedeztünk fel, amelyekkel tanulmányozni lehet az emberi beszéd molekuláris szinten történő szabályozását - közölte Genevieve Konopka, a tanulmány társszerzője, az UCLA által közzétett közleményben.

A skizofrénia vagy az autizmus eseteiben a molekuláris folyamatok segítségével "könnyebben megérthető, hogyan hatnak ezek a betegségek az agy beszédképességére" - tette hozzá a kutató.

A két molekula által játszott szerep új utakat nyit az emberi evolúció kutatásában.

"Nem tudjuk, mikor jelent meg a két aminosav mutációja" - közölte Geschwind. Az ember és csimpánz közötti fejlődés ugyanis mintegy 5 millió éve vált szét, míg a paleoantropológusok (ősemberkutatók) legkevesebb 100 ezer, esetleg 70 ezer évvel ezelőttre datálják az emberi nyelv megjelenését. A kutatók szerint nagyon érdekes lesz látni, hogyan áll a dolog a neandervölgyi embernél.

Az agyon túl az embert az emberszabásúaktól megkülönböztető morfológiai sajátosságok is szerepet játszanak a beszédben.

"Nem tudjuk, mi történne, ha emberi agyat adnánk egy csimpánznak: vajon tudna-e beszélni? Az emberek többsége szerint nem, mert az emberi nyelv, a légutak és a szájpadlás sokkal alkalmasabbak a beszédre" - fejtette ki Geschwind.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×