Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Visszaprogramozták az őssejtekkel gyógyított egereket

Először sikerült egerek szívében részlegesen kijavítani a szívinfarktus által okozott károkat újraprogramozott felnőtt őssejteket beültetésével - közölték amerikai kutatók a Circulation című szakfolyóirat hétfőn megjelent számában.

Ez volt az első tanulmány, amelyben egerek szívbetegségének gyógyítására felhasználták a közönséges felnőtt sejtek visszaprogramozásával nyert pluripotens őssejteket (angol megnevezésének rövidítése alapján iPS-eket). Ezek a sejtek az embrionális őssejtekhez nagyon hasonlóan viselkednek, sokat tudnak és etikai kifogások sem merülnek fel eredetükkel szemben.

A vizsgálatokat a Minnesota állambeli Rochesterben működő Mayo Klinikán végezték Timothy Nelson vezetésével. Az őssejtkezelés célja, hogy majdan a páciens saját sejtjeiből lehessen pótolni a szívroham következtében elpusztult sejteket, ezáltal újra egészségesen működő szívet kaphat az illető szervátültetés nélkül is. Ebben az esetben a kilökődés veszélye sem merül fel, hiszen saját sejtekből alakulnak ki a szív új sejtjei.

A Mayo Klinika kutatói kötőszöveti sejteket késztettek átalakulásra, így azok embrionális őssejthez hasonló, újraprogramozott állapotba kerültek. Az így előkészített iPS-sejteket bejuttatták az egerek sérült szívizmába, ahol a pluripotens, sokféle átalakulásra képessé vált sejtek szívizomsejtekké fejlődtek.

A visszaprogramozással nyert őssejtek a regeneráló orvoslás számos területén ígérnek előrelépést: a szív, a máj, a szem, az agy és az idegrendszer elpusztult sejtjei helyébe léphetnek. Hosszabb távon gyógyíthatóvá tehetnek olyan betegségeket, mint a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór vagy az 1-es típusú diabétesz anélkül, hogy embrionális őssejteket kellene felhasználni.

A felnőtt sejtek újraprogramozási módszerét, az iPS-technikát 2007-ben dolgozták ki a tudósok, ez nyitotta meg az utat a mostani eredmény előtt is. Az iPS-sejtek emberi kipróbálását még nem engedélyezték, vélhetően évek telnek el, mire bármilyen humán orvosi kezelés igénybe veheti őket.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×