Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

AIDS-vakcinát tesztelnek Dél-Afrikában

Megkezdődtek az AIDS-vakcina klinikai vizsgálatai Dél-Afrikában 36 önkéntesen. Szlávik János, a Szent László Kórház AIDS-betegeket kezelő főorvosa az InfoRádiónak hangsúlyozta: még nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy bizonyítást nyerjen az új készítmény hatékonysága.

A földgolyón a HIV-fertőzöttek több mint 80 százaléka a fejlődő országokban él. Ezért sok vád éri a fejlett országokat, hogy nem fordítanak kellő figyelmet azokra az országokra, ahol a betegek nagy része él. Most indítanak egy olyan oltóanyag-kísérletet, amely afrikában, csak HIV-1-C típusú vírus ellen lehet hatékony, aely szinte kizárólag a Dél-Afrikai Köztársaságban van.

A legnagyobb HIV járvány Dél-Afrikában van, ezért próbálják ki ott az oltóanyagot - hangsúlyozta Szlávik János.

Az állatkísérletek után az első, embereken végzett tesztelést az Egyesült Államokban hajtották végre a kutatók, ott 12 embernek adták be az oltóanyagot, most Dél-Afrikában 35 embert fognak beoltani. Hozzátette: azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a hosszú évek alatt kifejlesztett vakcina ad-e védettséget, vagy csak lassítja a fertőzés lefolyását.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×