Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Kétszázezer éves óriáselefánt Indonéziában

Az elmúlt másfél évszázadban Indonézia területén mintegy kétezer őskori elefánt maradványaira bukkantak, ám a mostani lelet a legteljesebb csontváz, amelyet eddig a trópusokon találtak, ahol a meleg, párás éghajlat miatt a csontok igen hamar megsemmisülnek.

Az őselefánt tetemét nem sokkal pusztulása után a feltételezések szerint folyós homok nyelhette el Jáva szigetén, egy folyóparton. Az őselefánt földi maradványait vulkáni üledék borította be, megóvva a csontokat az éghajlat okozta károsodástól.

Csontjaira véletlenül bukkantak márciusban, amikor monszuneső után beomlott egy homokbánya. A Bandungi Földtani Múzeum hét paleontológusa egy hónapon át dolgozott, míg sikerült most feltárniuk az őselefánt összes csontját, most a leletek vizsgálata, s a csontváz összerakása következik.

Az állat magassága elérte a négy métert, testhossza pedig az öt métert, súlya meghaladta a tíz tonnát. Méretében közelebb volt kortársához, a gyapjas mamuthoz, mintsem az elefánthoz.

"A fogazata alapján úgy ítéljük meg, hogy nagyon primitív elefánt volt, ám ennél sokkal többet jelenleg nem tudunk róla" - magyarázta Fachroel Aziz paleontológus, aki a csontvázat összeállító csapatot irányítja.

Gert van der Berg, az ausztrál Wollongong Egyetem kutatója szerint, aki részt vett a csontváz feltárásában, most végzik a lelet pontos kormeghatározását, s egyéb vizsgálatát. Meggyőződése szerint a csontok sokat elárulhatnak a modern elefánt evolúciójáról.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×