Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az alkohol tényleg gyorsan a fejbe száll

Mindössze hat perc kell ahhoz, hogy az alkohol a fejünkbe szálljon - derült ki német kutatók vizsgálatából.

A Heidelbergi Egyetem kutatói azt találták, hogy három pohár sör vagy két pohár bor mennyiségének megfelelő alkohol elfogyasztása után hat perccel már változások figyelhetőek meg az agysejtekben.

Vizsgálatukba nyolc férfit és hét nőt vontak be, akiknek egy 90 centis szívószálon keresztül meghatározott mennyiségű alkoholt kellett meginniuk MRI készülék alatt feküdve. A kutatók célja az volt, hogy az önkéntesek véralkoholszintje elérje az 0,5-0,6 ezreléket, vagyis azt a szintet, amely már befolyásolja a vezetést, de még nem okoz súlyos mérgezést.

Az MRI készülék segítségével a kutatók figyelemmel kísérhették, hogy az alkohol milyen elváltozást okoz az agyszövet szerkezetében. Dr. Armin Biller, a kórház neurológusa elmondta: a vizsgálat során kiderült, hogy azoknak a vegyi anyagoknak a mennyisége, amelyek normál esetben megvédik az agysejteket, az alkoholfogyasztás következtében lecsökken.

A Journal of Cerebral Blood Flow and Metabolism című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a vizsgálat azt is bebizonyította, hogy a férfiak és a nők agya hasonlóan reagál az alkoholra, amelynek káros hatása ugyan rövid életű, de ahogy növekszik a mennyiség, egyre több időbe telik az agysejtek regenerálódása.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×